Fesztivál.hu

Port80.hu

Mp3Heaven.hu




Legyen a Papirusz.hu a Kezdőlapja! Tegye be lapunkat a Kedvencek közé!
A csapos közbeszól a Komédiumban (Színház)
Dráma- és humorpályázat, no meg hastánc
Szerző: Stelzer
2003. április 17. 11:02

Kora délután egy színházi társalgó, amit itt a presszó helyettesít, általában kihalt, de a Komédiumban mostanában nagy a jövés-menés, amely jórészt összefügg a Humor hozam címen meghirdetett vetélkedés vártnál nagyobb sikerével. Balogh József, aki magát a Humor hozam produkció csaposaként definiálja, sajátos szerepkört tölt be. Igyekszik összehozni mindazokat, akik ebben a történetben fontosak: a szakembereket és a szerepl?ket. Az ötlet kitalálóit is meglepve, önjelölt humorforrásként 150-en jelentkeztek a felhívásukra, hogy szerz?ként, el?adóként, és e kett? ötvözeteként mosolygásra ingereljék az alapvet?en komoly zs?rit: Trunkó Barnabást, Enyedi Nagy Mihályt, Radó Gyulát a Komédium m?vészeti, és Tóth Sándort a színház technikai igazgatóját.

A próbálkozók közül ez 90-nek sikerült, akik meghívott impresszárióknak, producereknek, újságíróknak hat zártkör? el?adáson mutathatják be rekeszizom fejleszt? gyakorlataikat. A szervez?k nem titkolt célja: eladható produkciót összegyúrni a nagyközönség számára még ismeretlen amat?rök m?sorszámaiból. Eddig ugyanis csupán beruháztak - térítésmentes volt a meghallgatás, a zs?rizés, a hat el?adás is az lesz -, de reményeik szerint a Humor hozam befejeztével a színház, mint befektet? a tehetségek szerz?dtetéseib?l részesedik majd.

A haszonban, ha nem is forinttal mérhet?ben reménykedett a Komédium akkor is, amikor tavaly drámapályázatot hirdetett olyan kamaradarab írására, amely beilleszthet? a színház m?sorába. A lehet?ség alaposan megmozgatta az írótársadalmat - 28 pályam?vet kellett elolvasnia a Radnóti Zsuzsa (a Vígszínház dramaturgja), Rátóti Zoltán, Kis Csaba (író-rendez?), Radó Gyula és Sz?cs Katalin (a Criticai lapok f?szerkeszt?je) alkotta szakmai zs?rinek. Az eredményhirdetést március 27-én, a színházi világnapon tartották, és a zs?ri számára is csak ekkor derült ki, hogy kiket takarnak a jeligés pályázatok. Az els? díjat végül nem adták ki, mert azonnal színpadra alkalmazható m?vet nem találtak. A két második helyezett, Egressy Zoltán, Szabó Illés, valamint a bronzérmes Falusi Lilla darabjait Kis Csaba rendezésében Györgyi Anna, Csernus Mariann, Rátóti Zoltán közrem?ködésével ismerhette meg a jelent?s összeg? díj ünnepélyes átadására összegy?lt közönség.

Miközben a Komédium presszójában jószerivel csak férfiak sürögnek-forognak, mert a humor m?velése, ki tudja miért, még mindig az ? kiváltságuk, a füstfelh?b?l hirtelen egy csinos hölgy is el?t?nt. ?, mint kiderült nem nevettetni, sokkal inkább ábrándokra fogja késztetni a Komédium néz?közönségét. Joós Judit a Jamina Ghawazee tánccsoport vezet?je hét évig élt Marokkóban, ott sajátította el a hastánc fortélyait, a gesztusok, a mimika, a kéztartások, a szem játékának jelentését. Boldogan felvilágosít, hogy az együttes nevéb?l a Jamina (dzsmina) berberül a boldogságot jelenti, a Ghawazee-k pedig azok az alsó-egyiptomi, nomád törzs táncosai, akik ezt a kultúrát meg?rizték. Azt nem tudni - mondja -, hogy a hastánc Törökországból vagy Egyiptomból ered-e, a lényeg, hogy máig fennmaradt és népszer?.

A boldog táncosok együttesének megalapítója els?ként április 25-én mutatja be magyar tanítványaival az Ezeregy éjszaka mesevilágát is felidéz? táncaikat, de az estét, Kálid Artúr el?adásában, ötvözik az arab irodalom és a titokzatos közel-kelet szerelmi lírájának gyöngyszemeivel is. A zenei kíséret f?szerepl?je az arab dob, a derbuka lesz, amelyen Kis Endre és Fehér Károly adja meg a ritmusát a légies mozdulatoknak. Az idei évadban, május 16-án még egyszer fellépnek a Komédiumban, de Joós Judit azt is elárulta, hogy produkciójukkal a Fonó Budai Zeneháznak is rendszeres vendégei.

 
 
Jelenleg 3 olvasó böngészik a Papiruszon

Ingyen hirdetés | Fesztivál, rendezvény
Weboldal készítés