Tankred Dorst drámaíró, Németország

Mindig újból föltesszük magunknak a kérdést, hogy vajon a színház korszer?-e még.
A színház kétezer éve tükrözi a világot, kétezer éve vitatkozik az emberi állapotról. A tragédia végzetesnek mutatta az életet, és a komédia is elég gyakran ezt tette. Az ember hibázott, végzetesen tévedett, küszködött a viszonyaival, hataloméhes volt és gyenge, rosszindulatú és jóhiszem?, felh?tlenül vidám és istenkeres?.
Mostanában azt hallom, hogy a mi életünket nem lehet többé megragadni a hagyományos színházi eszközökkel, a hagyományos dramaturgiával. Ebb?l az következik, hogy az ember nem tud többé elmesélni egy történetet. Ehelyett mindenféle szövegek jönnek, dialógus sehol, csupa kijelentés. Dráma semmi. - Életünk horizontján már egy egészen más emberi fajta van emelked?ben: olyan lények, akiket kívánságra, szándék szerint klónoznak és géntechnikailag manipulálnak.
Ennek az új, hibátlan embernek, már ha van ilyen, nincs szüksége többé arra a színházra, amelyet mi ismerünk. Számára érthetetlenek volnának azok a konfliktusok, amelyekr?l ez a színház szól. De nem ismerjük a jöv?t.
Én azt hiszem, hogy minden er?nkkel és tehetségünkkel, ami - nem tudjuk, kit?l - adatott nekünk, meg kell védenünk rossz és szépséges, hibákban gazdag jelenünket, értelmetlen álmainkat és haszontalan er?feszítéseinket az ismeretlen jöv?t?l.
Eszközeink gazdagok: a színház tisztátalan m?vészet, amely gátlástalanul fölhasznál mindent, ami az útjába akad. Mindig h?tlen marad az elveihez. Magától értet?d?en kacsint össze a kordivattal, képeket lop el más médiumoktól, néha lassan beszél, máskor hadar, dadog, elnémul, emelkedett és közönséges, egyes történeteket elkerül vagy tönkrezúz, másokat mégis elmesél. Én bízom benne, hogy a színház mindig újra megtelik élettel, mindaddig, amíg az emberek szükségét érzik, hogy megmutassák és el?adják egymásnak, milyenek is ?k, milyenek nem és milyennek kellene lenniük. Igen, éljen a színház!
Az emberiség egyik nagy találmánya, amely éppen olyan nagyszer?, mint a kerék feltalálása vagy a t?z megszelídítése.

Tankred Dorst drámaíró, elbeszél?, filmkészít?, rádiójátékok írója, m?fordító 1925. december 12-én született Oberlindben, Thüringiában. Hat éves volt, amikor mérnök-gyártulajdonos apja meghalt. 17 évesen - még iskolás korában - besorozták a német hadseregbe. Hadifogságba esett, 1947-ig brit és amerikai fogságban maradt. 1950-ben fejezte be az iskolát, majd német irodalmat, m?vészettörténetet és színháztudományt hallgatott az egyetemen, el?bb Bambergben, kés?bb Münchenben.
1953-ban Wilhelm Killmayer zeneszerz?vel együtt megalapította a Das kleine Spiel együttest, ezt a diákokból álló marionett-színházat, melynek számára els? darabjait írta. Egyetemi tanulmányait félbehagyva, különböz? állásokban filmes cégeknél, rádióadóknál és könyvkiadóknál dolgozott.
Els? darabjait 1960-ban adták el?: Vigyázz, szakadék! (Die Kurve, Lübeck), ?szi társaság (Gesellschaft im Herbst, Mannheimi Nemzeti Színház) és La Buffonata (Heidelberg). A hetvenes évek eleje óta állandó munkatársa Ursula Ehler. Számos darabja közül néhányat említünk: Toller (1968), Jégkor (Eiszeit, 1973), A villa (Die Villa, 1976), Merlin, avagy Átokföldje (Merlin oder Das wüste Land, 1981), Parzival (1987), Korbes (1988), Karlos (1990), Herr Paul (1994) és A szegény Henrik legendája (Die Legende vom armen Heinrich, 1997).
A Vigyázz, szakadék! (1960, Peter Zadekkel) és a Rotmord (1969, a Toller átdolgozása, rendez? Peter Zadek) alapján televíziós film is készült. A Homok cím? tévéfilm (rendez? Peter Palitzsch) 1971-ben került adásba. Dorst maga rendezte 1978-ban a Klára anyja (Klaras Mutter), a Mosch (1980 és a Vasjancsi (Eisenhans, 1982) cím? darabjai filmes adaptációját. Tankred Dorst Diderot, Moliére és O´Casey számos darabját fordította és adaptálta.
Dorst m?veit számos díjjal és elismeréssel tüntették ki, megkapta a Gerhart Hauptmann Díjat (1964), Firenze Város Díját (1970), A Bajor Akadémia Irodalmi Díját (1983), Mülheim Drámaírói Díját (1989), a Georg Büchner Díjat (1990), az E.T.A. Hoffman Díjat (1996) és Zürich Város Max Frisch Díját (1998).
Tankred Dorst Münchenben él és dolgozik. A hatvanas években írott farce-ai, parabolái, egyfelvonásosai az abszurd dráma és Ionesco, Giradoux, Beckett hatását mutatják. Monumentális m?ve, a Merlin, avagy Átokföldje, amelyet 1981-ben a düsseldorfi színház mutatott be, a háború után születettek látásmódját mutatja be. Ahogyan Dorst mondja: "a mi korunk története: az utópiák bukása". A m?vet Goethe Faust-jához hasonlították, egyes kritikusok a nyolcvanas évek els? nagy drámai m?vét látták benne. 1990-ben, a Georg Büchner Díj átadásakor mondott beszédében Georg Hensel így fogalmazott: "Dorst darabjai mind a jelenr?l szólnak, a Tollert?l a Hamsumig, a "tandrámák"-tól a mítoszig és a posztmodern robbanásig. Dorst darabjai harminc éve felelnek a nagy átalakulások kihívására. Dorst mindig a kor útitársa volt".