- Tizenhét évesen kerültél az Arvisura Színházba.  Soha nem gondoltál arra, hogy felvételizz a színm?vészetire?

- Az Arvisura komoly stúdió volt, ahol nagyon jó m?helymunka folyt. Már a felvételin sem verseket mondtunk, hanem helyzetgyakorlatokban kellett bizonyítani a rátermettségünket. Rám nagy hatással volt, hogy ennyi mindent ki lehet fejezni testtel, hogy a fizikai jelenlét a színpadon sokszor er?sebb, mint a verbalitás. Olyan elementáris erej? volt az egész, hogy eszembe se jutott a f?iskola. Csodálkoztam is, amikor néhányan csillogó szemmel és vágyódva beszéltek a Színm?vészetir?l, mert én tényleg nem vágytam oda soha.

- Mi az, amit a kés?bbi m?vészi pályádon meg?riztél mindabból, amit az Arvisurában tanultál?

- Ha valaki látott Arvisura-el?adást, bizonyára felfedezi a hasonlóságot az én el?adásaim és Somogyi István rendezései között. Somogyi jellegzetesen összemosta a síkokat, ez nagyon jól érzékelhet? volt például A Mester és Margarita cím? el?adásunkban, ahol a báli jelenet összeolvadt Júdás meggyilkolásával. A síkoknak ezt a szokatlan kezelését én is gyakran alkalmazom az el?adásaimban. Nem csupán az Arvisurában, hanem mindenhol, ahol dolgoztam, nagyon tanulságos volt megfigyelnem, hogyan alakul ki egy társulat, mire kell figyelnie egy társulatvezet?nek. Ha nincs személyes kontaktus, vagy ha úgy tetszik barátság a csoport tagjai és a társulat vezet?je között, az soha nem vezet jóra, mint ahogy az sem, ha a csoport vezet?je a csoport tagjait saját önmegvalósítása eszközeiként kezeli.

- Színésznek indultál. Mikor kezdtél rendezni?

- A Népi rablét volt az els? saját produkcióm, amit 1998-ban hoztunk létre a Szkénében, de rendez?i feladatokat már korábban is kaptam. Egy id?ben sokat dolgoztam az Artusban Goda Gáborral, aki kifejezetten igényli, hogy a színészei ne csak az el?adás szerepl?jeként vegyenek részt a munkában, hanem gondolkodjanak is a darabról. Rengeteget beszélgettünk már akkor is, amikor a Noé trilógián dolgoztunk, kés?bb a Hófehérke és a Don Quijote cím? el?adásokban pedig konkrét rendez?i feladatok is hárultak rám. Ekkor éreztem el?ször azt, hogy talán jó lenne létrehozni egy önálló produkciót.

- Vagyis megírni és megrendezni egy darabot?

- A Népi Rablétben nem voltak dialógusok, egyetlen hosszú monológ az egész. A Kórház Bakony els? próbáján viszont azt kértem a színészekt?l, hogy improvizáljanak egy kórházi helyzetre. Csak amikor elkezdtük a munkát, akkor jöttem rá, hogy én magam se szeretek improvizálni, és a többieket sem teszi maradéktalanul boldoggá a lehet?ség. Kevés volt az id?nk, lépni kellett, ezért hazamentem, este 8-kor leültem, és reggel 8-ra megírtam az egész kórház-jelenetet. Azóta én írom a darabjainkat.

- Hogyan születik meg benned egy el?adás? A téma van meg el?ször, vagy elképzelsz egy er?s színpadi képet, és ahhoz keresed meg a történetet?

- Szerintem az a legfontosabb, hogy az ember megtalálja magában azt, ami ?t leginkább foglalkoztatja. Négy éven keresztül a saját, személyes témáimat dolgoztam fel a színpadon. Az idei évad el?adása, a Parasztopera az els?, ahol els?sorban a formát találtam izgalmasnak. Persze így is személyes közöm van hozzá, hiszen rajongok a népzenéért, s nagyon érdekelt, hogyan lehetne létrehozni egy népzenén alapuló operael?adást.

- Miért kezdtél el a népzenével foglalkozni?

- Nem sokkal azután, hogy az Arvisurába kerültem, megkezdtük a Magyar Elektra cím? el?adás el?készületeit. Gyimesi táncot kellett táncolnunk, elmentünk hát táncházba, hogy megtanuljuk. Emlékszem, sokan kényszernek érezték ezt, számomra viszont meghatározó élmény volt. Annyira megszerettem ezt a világot, hogy éveken keresztül táncházakban töltöttem az estéimet. Abban az id?szakban két dolog jelentett nekem igazán sokat: a színház és a népi kultúra. Ennek hatására jelenik meg ma is minden el?adásomban a népzene és a néptánc.

- 33 éves vagy. Gondoltad volna tíz éve, hogy most itt fogsz tartani?

- A rendezés egyáltalán nem szerepelt a terveim között. Egyszer?en csak egyre jobb színész és egyre jobb színházi ember szerettem volna lenni, egyre feljebb és feljebb jutni valamiféle általam elképzelt "min?ségi ranglétrán". Aztán elérkezett egy pont, amikor úgy éreztem - remélem, nem t?nik nagykép?ségnek -, hogy már nem tudok tovább fejl?dni csak akkor, ha a saját lábamra állok, és a saját elképzeléseimet próbálom megvalósítani. 

- Azóta eltelt pár év, és idén átvetted a Jászai Mari-díjat...

- Nagyon büszke vagyok rá. Nem gondoltam, hogy valaha megkapom, bár tudom, máskor is felterjesztettek már. Tudomásom szerint Terhes Sanyival mi vagyunk az els?k, akik az alternatív színházi világból érkezve Jászai Mari-díjat kaptunk. Viszonylag reálisan szemlélem a világot, s amikor ráléptem erre az útra - és eldöntöttem, hogy f?iskolai végzettség nélkül próbálom megvalósítani a színházi elképzeléseimet -, tisztában voltam azzal, hogy nehéz feladatra vállalkozom. Úgy képzeltem, a közönség szeretetén kívül semmiféle elismerést nem kaphatok majd, hiszen azt tapasztaltam, a szakma többnyire igyekszik a periférián tartani a f?iskolát nem végzett pályatársakat. Ez a díj azt mutatja, változik ez a szemlélet, és ennek nagyon örülök.

- Aki megnézi a Pintér Béla-produkciókat a Szkénében, professzionális színvonalú el?adásokat lát. Nem érzed magad rosszul attól, hogy rád nyomták az alternatív bélyeget?

- A társulati tagok többsége nem végzett Színm?vészeti F?iskolát, ezért alternatív színházként tartanak nyilván bennünket. Ez csak annyit jelent, hogy nehezebben jutunk állami támogatáshoz, ami érthet?, hiszen ha a kultúrát kell támogatni, az adófizet?k pénzét nyilván olyan helyre adják, ahol szakemberek dolgoznak. Nehéz bebizonyítanom, hogy szakembere vagyok a saját területemnek, ha nincs róla papírom. Kemény, néha kilátástalannak t?n? harc, de nincs más választásom, hiszen ez a hivatásom. Azt remélem, hogy a Jászai-díj hatására legközelebb a NKÖM színházi támogatási keretéb?l annyival több pénzt kapunk, hogy ne kölcsönökb?l kelljen kifizetnem a munkatársaimat. Véleményem szerint az el?adásaink színvonala is azt igazolja, hogy ezt a támogatást megérdemelnénk. Abban már kevésbé hiszek, hogy egyszer annyi pénzt keresünk, amib?l normálisan meg tudunk élni - s nem is hogy úri módon, csak állandó anyagi problémák nélkül.

http://www.szkene.hu/nyito.htm