Ha a rétegrádiók zenei kínálatát tekintjük, a nagyon intellektuális zene Magyarországon nem megy, mint ahogy sok egyéb más (intellektuális) sem. Az érthet? óvatosságra kiváló és m?köd? példa bármely vidéki kereskedelmi rádió, amely a vételkörzet nagyságát és az elérhet? piaci szegmenst tekintve bizonyos értelemben "sz?ken szór", azaz nem broadcast-adók. Tipikusan ilyen a gyöngyösi Diórádió.

A fiatalosan bohém, szellemes név nem jelent semmiféle rétegdologgal való kísérletezést - világosít fel Bajnóczky Zsolt, az adó programigazgatója. A Diórádió a latest hits-eket adja, azaz az utolsó négy év nagy popsikereit f?m?sorid?ben, egész nap. Este 8-tól reggelig ugyan kicsit lazábban, de a f?csapás a javarészt külföldi sikerzene. Egyetlen rétegrádiózás felé mutató "elhajlásuk", hogy jóval több magyar zenét sugároznak, mint amennyit eredetileg vállaltak az ORTT felé. Bajnóczky bizalmasan azért hozzátette, hogy megfelel?en csomagolva és jó környezetbe ágyazva szinte bármit meg lehet etetni a hallgatókkal, ami nem széls?ség és mégsem megy. Vajon miért?

A Diórádió ugyan már Gödöll?t?l fogható (Gyöngyöst?l ötven kilométer!) azaz mégsem annyira kis körzet. Elvileg kísérletezhetnének rétegrádiózással, mégsem teszik. Az ok rendkívül profán. A magyar hallgató ugyanis ideges, egyszer?en nem szereti a széls?ségeket, ami sajnos int? jel, minden egyes mással, más hangvétellel - ne adj Isten: kultúrával! - próbálkozó számára. Érthet?, hogy az országos, azaz broadcast-szinten is a legszélesebb közönség felé fordulnak, ami ugyan tényleg óriási ötlet, a kérdés csupán az, hogyan küzdenek meg egymással a zenei "középre" helyezett tortáért a nagyok (Danubius, Pet?fi, Sláger, Sztár FM).

Egy kereskedelmi rádió legfontosabb és egyben legegyszer?bb része az általa szolgáltatott zene. Szever Pál, a Danubius Rádió programigazgatója elmondta, hogy egy olyan mainstream, azaz populáris zenét sugárzó, nagy adó, mint amilyen a Danubius is, gyakorlatilag néhány száz zenével m?ködik. Az ? füle is észreveszi persze, hogy gyakran ismétl?dnek a zeneszámok, de tudja, hogy ezt a hallgatói elvárások pontos felmérése indokolja, magyarul ezt igénylik a hallgatók. Azt is igazolják a folyamatos kutatások, hogy egy rádiót nagyjából fél óráig hallgatnak egyfolytában, de mivel nem tudják, melyik hallgató melyik félórát választja, bármely félórában a kutatás eredményeként jelentkez? közönségigényeknek próbálnak megfelelni.

A heti tesztek kirajzolnak még egy fontos mutatót, miszerint száz f?b?l közel hetven szívesen hallgatja a Danubiust, ami óriási eredmény. Különösen annak fényében, hogy egy rádió kevesebb eszközzel és sz?kebb repertoárral dolgozik annál, hogy stabilan maga mellé tudja állítani a közönségét, mint például egy televízió. Egy felvállaltan rétegrádió pedig érthet?en még kevesebbel.

Amennyiben ezeket az adatokat, kirajzolódó tendenciákat úgy tekintjük, mint a magyar piac jellemz? vonásait, akkor talán azon sincs különösebb csodálkoznivaló, hogy például az intellektuel közönség körében kifejezetten kedvelt Rádió C miért lebeg állandóan a teljes bizonytalanság mezsgyéjén. Ahogy azon sem, hogy a hír tematikában máig az egyetlen a megbízhatóan m?köd? Info Rádió.

Szever Pál egyébként nem tart a rádiós piac általa is tisztán érzékelt átalakulásától. Egy nagy rádiónak ugyanis majdnem közömbös, hogy megváltozik-e a környezet, hiszen az ? el?nyük éppen az állandóság, a kiszámíthatóság. Jó példa erre, hogy a Kossuth Rádió déli Krónikája ebben a m?sorsávban, a mai napig egyszer?en verhetetlen. A magyar hallgató konzervatív?

A recesszió és a sz?k piac miatt idestova hat éve állandósult nehézségeket csak tet?zi, hogy a megélhetési szabályokat az akkor létrehozott ORTT alkotta meg, nyilván az akkori piaci viszonyokat figyelembe véve. Több rádiós szakember is egyetért abban, hogy a Sláger Rádió díjnemfizetési kálváriája nem marad példa nélkül álló eset. A magas frekvenciadíjakat kínkeservvel gazdálkodják ki a kereskedelmi adók, mindamellett, hogy meg is kellene élniük valamib?l. A helyzet tehát sem a nagyoknak, sem a rétegrádióknak nem kedvez. Mit lehetne tenni? Több rádiós szakember szerint  rétegrádiót non-profit frekvencián érdemes csinálni, az adott felületre kihegyezett arculat hangsúlyozásával.

Egy rádió arculatát, a róla kialakult képet dönt?en az on-air, azaz a leveg?be kerül? jel határozza meg. Ez a jel két egyszer? elemb?l épül fel: zene és szöveg. Arányait tekintve 90 százaléknyi a zene és mindössze tíz százalék az összes szöveg, s ez utóbbiban benne van a kereskedelmi tartalmú m?sorelem (hirdetés és promóció) is. A hirdetési trendek a nagyoknak sem kedveznek, a szöveg, az egyediség pedig fokozatosan háttérbe szorul. Barter-üzletek mennek inkább, amelyek hatására a kis (vidéki és réteg) rádiók kénytelenek áron alul kiárusítani a reklámidejüket. További probléma, hogy ennyi rádió, amennyi most az országban üzemel, soha nem fog elég reklámot kapni. A piacnak minden szempontból tisztulnia kellene. A jelenlegi 110 helyett b?ven elég lenne negyven kereskedelmi célfrekvencia.

Üzleti tervekr?l, stratégiáról, m?sorstruktúrákról senki nem nyilatkozik szívesen akkor, amikor egyébként is gyilkos harc folyik a piacon nemcsak a hirdet?kért, hanem a hallgatókért is. A magyar rádiós piac szerepl?i most ébrednek rá, hogy az úgynevezett mainstream, azaz középre tartó rádiózásnak lassan vége. Ez a piaci szelet ugyanis - amely identitását a zenei és hangvételbeli széls?ségekt?l mentes, populáris ízlést kielégít? és kiegyensúlyozott rádiózásra helyezi - bár még mindig a legnagyobb, már túl sokan tolonganak rajta és hallgatót is csak egymás rovására tudnak szerezni. Magyarán ebb?l a tortából nem lehet többet szelni, ergo nem lehet megélni sem. A rádiók kénytelenek új utakat keresni.

Ez az új út a rétegrádiózás, a "narrowcasting" lehet. De tényleg lehet-e?

Kapcsolódó írásunkat itt olvashatja!