Hajdú István és Gyuriska János

Egyszer egy kritikus megkérdezte Samuel Beckett-t?l, ugyan mondja már meg kit, vagy mit értett Godot-n. Az ír származású, francia nyelven író drámakölt? azt válaszolta: "Ha tudtam volna, megírom a darabban." Becket abszurditásának lényege ebben áll. A közönséget a lét értelmetlenségével szembesíteni azáltal, hogy akire mindenki vár, nem hús-vér ember, nem is egy megfoghatatlan ideológiai szellem, hanem egy vákuum, ami sosem jön el. Martin Esslin kritikus szerint "a dráma nem Godot-ról szól, hanem a várakozás aktusáról. Egész életünkben várunk valamire, Godot ennek a tárgyát képezi. A várakozás azonban Beckett szerint értelmetlen, csakúgy, mint minden más. A végletesen pesszimista szemlélet? drámaíró darabjaiban többször is felidézi az emberiség pusztulásának látomását. Az értelem elvész, elt?nik az id?, alig körvonalazható a tér, elmosódnak az emlékek, nincsenek jellemek és karakterek, s nem történik semmi.

Hajdú István és Pindroch Csaba

Tompa Gábor rendez? valószín?leg sejtette, hogy a semmire senki sem kíváncsi. Nagy pompára nincs lehet?ség, de valaminek történnie kell. Nehéz helyzetben van, hiszen négy szerepl?vel, minimálisra csökkent helyzetváltozásokkal, nulla cselekménnyel nehéz fenntartani az érdekl?dést. Kivált akkor, amikor a szerepl?k maguk is folyton arról panaszkodnak, mennyire úrrá lett rajtuk az unalom, mennyire nem köti le ?ket semmi. A különböz? szituációs játékok, amelyekbe belekényszerítik magukat, már nem derítik jókedvre ?ket. Az sem vicces többé, ha a pórázon tartott, elembertelenedett Lucky táncra perdül. Attól is hamar lefáradnak, ha a Pozzi a sötétbe borulás költ?i metaforáját tárja eléjük. Ehelyett lépten-nyomon álomba szenderülnek. Hitelesen kell tehát unalmasnak lenniük, úgy, hogy legalább mi, néz?k ne aludjunk el.  

Rajhona Ádám és Pindroch Csaba

Ennek ellenére belevágtak. Másfél hónappal ezel?tt közzétettek egy felhívást, amelyben arra kérték a lakosságot, hogy elhasznált cip?iket ne a szemetesbe, hanem a Vígszínház m?vészbejárójához helyezzék el. Az el?adás díszletében ugyanis központi szerepet kaptak a cip?k. A viszonylag üres színpadi teret a cip?kb?l épített elemek tagolják, amelyek a menni akarást jelképezhetnék. A lerongyolódott, agyonhasznált cip?k azonban meglep?en pontosan sugallják, hogy itt bizony jó ideje minden változatlan.  Az els? felvonás egyik zseniális részlete, amikor Estragon indulás el?tt a színpad el?terébe teszi a cip?it, majd azt mondja: "Itt hagyom ezeket, hátha másnak is szüksége lesz rájuk." Sejtjük, valószín?leg többen jártak már itt ezel?tt, akik hasonlóan gondolkodtak. A levetett cip?k mindegyikéhez tartozott valaha egy-egy sors, melyek mára elvesztek az id?tlenségbe.
A rendez? az eddigiekt?l eltér? módón, a két korosodónak értelmezett csavargó szerepét ezúttal két fiatal színészre, Gyuriska Jánosra és Hajdú Istvánra osztotta. Így a bizonytalan helyzetükben teng?d?, kiszolgáltatott sorsú fiatalok révén még szánalmassá válik az egész reménytelen várakozás. Egész életük szánalmas verg?dés, hiábavaló próbálkozások sorozata. "Megyünk? Megyünk!" - aztán maradnak, de mi menjünk!


Fotók: artitura

Samuel Beckett: Godora várva / Pesti Színház
Bemutató: február 1., további el?adások február 4., 11., 13., 18., 25., 26., este 7-kor