Vajdai Vilmos már két évvel ezelőtt kitalált egy változatot a Capulet kontra Montague viszályra, amelyben a két család haragját a méretbeli különbözőség is fűti: kicsik és nagyok, mint óriások és törpék álltak volna szemben egymással.
Két év alatt lehet manapság összepályázni egy darabra valót itthon, ennyi idő alatt a koncepció is változik. Annyit aktualizálódott a történet, amennyit sokan elhittek a magyar politikusok tavaszi hadjárataiból, miszerint kettészakadt az ország és lövészárkok húzódnak közöttünk. Így a színen is leginkább jobbról és balról gyalázzák egymást a családok, néhol aktuálpolitikai célzásokkal is felvértezve.
A színészek és a táncosok virtuális díszletben mozognak, inkább a vetített háttér dominál. Animációban és mozgóképben mélyül el a szerelem és a háború. De az erkély még itt sem hiányozhat: építőipari állvány lesz az, ami belefér a koncepcióba. Hiányzik azonban sok minden, és nem csak abból, amit beígértek.
Humor és klipszerűség még csak-csak, és ha töredékeiben teljesült is
néhány ígéret, a
kevesebb tán most is több lehetne. Vajdai legnagyobb fájdalma, (ami a
Trafó társalgójában rendezett alkotói interjú során volt látható az arcán, és
a kérdező,
Till Attila szenvedés történetnek (?) titulálta) mégis inkább az lehet, hogy
a tervezett képregény/tánc/színház-ból keveset láthattunk. Gróf Balázs és
társainak flash animációi ugyan jót tettek a darabnak, de nem épültek be
igazán. A képregényszínház majd egy következő előadáson vonulhat be a
köztudatba. Persze, csak ha lesz rá pénz és idő, máskülönben akkor sem
lesz érdemes erőltetni. Mert ezek hiányában jellemezhették az előadást
többen is így: mint amit két nap alatt raktak össze. Mert ha próbára is
futotta a Közép-Európa Táncszínházban, a Trafóban tényleg csak két nap
jutott az összegyúrásra (csupán ennyi terembérletre telt a támogatásból).
Úgyhogy talán az egyszerűség az, ami dicsérhető mindenek felett.
Közérthető nyelven fogalmazott - táncolt - érzelmek. Pepita jelmezben
fekete - fehér háború, névtelen hősökkel. Még az is belefér, hogy több
Rómeónk és Júliánk is van. Megjelennek a figurák, akiknek kortól függetlenül a szerelem mindennél fontosabb. Átélhető, követhető jelenetek 90 percben, az unalom és a fáradtság nyomasztó jelei nélkül.
Talán egy kicsit több összpróbával, a Sziget Fesztivál ifjú közönsége előtt jön majd a várt siker, ami kisimítja Vajdai ráncait. Vagy egy olyan lehetőség, amire - a körülmények függvényében - nem a rohammunka jelző illik leginkább.
Fotók: Csibi Szilvia
TÁP Színház: Rómeó és Júlia
színház, 2002. május 21-22. Trafó
Szereplők: Czakó Klári, Tóth Anita, Takátsy Péter, Horváth Ákos, Szabó Simon, Janza Márton, Nadin
Táncosok: Rakotomalala Mirjam, Kuli Éva, Sándor Éva, Jantner Emese, Krausz Alíz, Halász Anna, Fülöp Tímea, Lisztóczky Hajnalka, Vati Tamás, Tokai Tibor, Vislóczky Szabolcs
Látvány: Vajdai Vilmos, Sosa
Jelmez: Sosa
Képregényrajzolók: Gróf Balázs, Rásanyi Ábel, Móczár Krisztián, Sosa, Mango, Brunszkó László
Videó: Juhász András
Diavetítés: Paksi Endre
Rendezőasszisztens: Digi
Rendező: Vajdai Vilmos és Bozsik Yvette