A Holmi szerkesztősége (néhány apró részlettől eltekintve) változtatás nélkül adja közre Petri kórházi feljegyzéseit: „Ami hátramaradt - olvashatjuk az előszóban -, az elsősorban mégiscsak napló: Petri észjárásának, érdeklődésének és kórházi mindennapjainak dokumentuma.”
Több mint két éve már, hogy elhagyta a napsütötte sávot, s most újra vele kezdődik a Holmi legutóbbi száma, épp úgy mint egykoron, számtalanszor.
„Egyébként az is a gyógyulás jele, ha vágyaink, terveink támadnak” - írja Petri ebben a füzetben. És vágyakból, tervekből nem fogyott ki soha. Hosszú távú irodalmi tervek foglalkoztatták, József Attiláról készült tanulmányt írni, a fejében már összeálló Petőfi-regényéről olvashatunk. Ezekről az elképzelésekről illetve magukról a költőkről így ír: „Most, hogy megint intenzíven JA-val foglalkozom, rájöttem arra, hogy a JA-i, posztjózsefattilai tradícióval való szakításnak… nem egyetlen motívuma volt, hogy nem akartam epigon lenni… a másik, ugyanilyen fontos motívum pszichológiai: a mélységes ellenszenv JA személyiségének alapvető infantilizmusa (és rejtettebb) femininsége iránt.”

A Petőfi-regényvázlat címszó mellé ezeket a sorokat írta: „Petőfi tífuszon esik át, minden szőrzete kihullik, s kissé korpulens lesz (patográfiát ki kell dolgozni), de muszáj felismerhetetlenné tenni, hiszen bármelyik európai rendőrség letartóztatná. Bottal jár, de nem nyomorék.”
Petri György jegyzetei igazi naplóbejegyzések, dátumokkal, kiemelésekkel, aláhúzásokkal, a hétköznapi ember problémáival („anyámat felhívni”).
Kortársai, szerelmei mondták róla: a szókimondás, az objektivitás lételeme volt. Ezt a jellemvonást ezekben az írásokban is nyomon követhetjük: „A.Gy. (ti. Aczél György) immorális és rothasztó figura volt. Jelentős szerepe volt az elit értelmiség elkurvításában. Persze, azt az „elitet” - mit mondjak? Könnyű volt „Katát” táncba vinni.”

Hosszú sorokban emlékezik Petri György fiatal önmagára, amikor a Benedek István könyve révén Aranyketrecként elhíresült intapusztai elmegyógyászati intézményben töltetett ki tesztlapokat a súlyos beteg emberekkel. „Az egyetlen munka volt, amit szerettem. A költészet? Munka az is, de nagyon másképp! Egy alapvető, de életbevágó különbség: írni akkor írok, amikor „megjön az ihlet”. A kórházban mindennap meg kell, hogy jöjjön.”
A nyelvben rejlő izgalmas lehetőségeket a végletekig kiaknázta a költő. A Holmi az emlékezést két újonnan talált versével zárja, melyeket az éppen olvasott krimik üres lapjaira jegyzett föl Petri. Megrendítőek, szívbemarkolóak…

Petri György: Feljegyzések egy nagy spirálfüzetbe Holmi 2002. november, 1375-1394. oldal