A művésznő szakított a klasszikus balett hagyományaival, s engedte szabadon szárnyalni gondolatait, érzéseit, amelyek sajátos mozdulatokban öltöttek testet. A balettcipőt elhagyó, főként mezítláb táncoló Isadora kosztümjeivel is a szabadságot és a szépséget képviselte, hiszen jelmezeinek jó része az ókori görög világot idézte. Az ő örökségét, koreográfiáit mutatta be a mostani fesztivál november 8-a és 10-e között, számos hazai és külföldi együttessel, amely a Duncan-stílust őrzi, azt a mozdulatvilágot, amelyből sugárzik a nőiesség; néhol esdeklő, máshol harcias és mindenre elszánt, helyenként pedig vérbő és kacér.
Isadora Duncan
Akadtak a fesztiválon olyan társulatok, amelyeknél ez a sokszínűség, költőiség valóban megjelent, így például Mary Sano és Duncan táncosainál, de említhetném a New York-i Dances By Isadora társulatot, vagy Lori Belilove-ot és csapatát, akik a Duncan-stílus legavatottabb képviselői közé tartoznak. A némafilmekre emlékeztető, helyenként eltúlzott gesztusokon persze a mai közönség mosolyoghat, azt a tényt azonban nem szabad feledni, hogy Isadora Duncan a kortárs tánc alapkövét tette le, s nélküle sok ismert irányzat nem alakulhatott volna ki.
A háromnapos esemény arra is lehetőséget adott, hogy fölfedezhessük Isadora Duncan hatásait a mai kor művészeire. Izgalmas színfoltja volt a rendezvénynek például a prágai Duncan Centre Konzervator, amelynek sajátos táncnyelvezete a Duncan-stíluson alapul. Szintén Isadora Duncan ihletett művet alkotott erre az alkalomra Bozsik Yvette, valamint az Orkesztika Mozdulatszínház. Ez utóbbi társulat Palackposta című előadásában - Isadora Duncan életének fontosabb eseményeibe ágyazva - az akkori és a mai kort állította szembe, vagy ha úgy tetszik: párhuzamba. A fesztivál tehát bemutatta, mi volt színpadképes 100 évvel ezelőtt, és mi színpadképes ma. Mindkettőre akadt bőven példa.