Leülök a Műcsarnok büféjében, hosszú kávém mögül pislogtam azokra, akiknek szemmel láthatóan törzsasztalszerűségük van itt - intézményileg. Onnan lehetett tudni, hogy Ők Négyen Azok, hogy társalgásuk zajszintje egyenes arányban állt az elfogyasztott ital mennyiségével, témája pedig erősen irodalmi vonatkozású mederben dagadt vitává bensőségesen. Gondoltam: papuskám, ezek itt a bennfentesek! Odass! Az érkező McLiam Wilsont is karjaikba terelik (Are you an Irish man? - botrány), de mire odáig ér az este, hogy bemegyünk az előadóba, Ők Négyen lekopnak, eltűnnek. Ennyit a megfigyelőképességemről.

Tele a terem fiatal hallgatókkal, akik itt is, meg valamely egyetemen is ugyanezen minőséget képviselik. Hallgatnak tudniillik. Pedig olyan lendület jellemzi a találkozót, amely ritka - arcoskodás nélküli csevely ez a műsorvezető-szinkrontolmács Zilahy Péter és McLiam Wilson között. Régről ismerik egymást, kitaláltak néhány spontánul elsüthető, jópofa poént, hogy a lankadtságot elkerüljék, McLiam a könnyen kimeríthető angol szleng minden elemével megismertet bennünket, úgyhogy suck-unk is, meg fuck-unk is egy este alatt. Dolmány Attila mindezt könyvből olvassa, ami azért nem baj, mert előadóként ezt szabták rá ma estére. Hogy a bakik ellenére jó volt-e, vagy rossz? Szerintem mindannyian úgy éreztük (az előadó is), hogy ezen is túl vagyunk.

A hangulat ennek ellenére töretlen. McLiamnek majdnem minden fontosabb a könyvénél, letudjuk azt a részét, aztán ilyenek jönnek, hogy hova a f*szba zárják a magyarok a csúnya embereket, mert ilyet nem látni sehol; hogy amikor skótszoknyát árult átverte a gagyi, de kedves amerikaiakat; hogy az albánok neki fizették az ország történelmének legnagyobb tiszteletdíját (139 USD), amire az albán művész elit nagyon berágott...
Sztori-sztori hátán, minden poénra igazi röhögés a válasz, a pasi bármire képes lenne egy jó kis beszélgetésért, csak a hallgatóság hallgat - oximoron egy ilyen találkozón.

Amely hallgatásnak több oka lehet. Az egyik, hogy a jelenlévők delegáltak csupán, akik ugyan jól érzik magukat, de előadásnak tartják az eseményt - és ezért kis felelősség terheli a Zilahy-McLiam párost is, hiszen haverokként ültek ki egy csomó ember elé. A hallgatás másik oka, a butaság lehet. Kompetencia híján nem beszólni a legjobb. Harmadik ok: magyaros (jogos és jogtalan) komplexusaink bemutatása. Képmutató nemzet vagyunk, minden közeghez sikerül idomulnunk, az ilyen helyzetben azonban saját gondolatunkkal, kérdésünkkel kell először kirukkolni, az meg lehet, hogy nem jó kérdés, a többiek kiröhögnek, vagy a tanárom mosolyog elnézően. Relevánsabb a kuss.

Békés Pálról nem szóltam még, ő nagyon jó előszót írt.
Meg a könyv is érdekes.
Káromkodós.