1975-ben azonban más is történt még. Egy születés, egy nagy regény születése. Most, 2002-ben már huszonhét éves az ünnepelt. Ma ódákat zengenek róla, és ölre mennek a még eladatlan példányokért az olvasók, 1975 nyarán jó, ha pár százan kézbe vették a könyvet. Ma szinte mindennap cikkeznek a Sorstalanságról vagy a szerzőről, Kertész Imréről az újságok, a regény kiadási évében pedig épphogy említést kapott a lapok hasábjain.
A Sorstalanság
1975-ös kiadásban
Azon kevesek, akik kortársként véleményt formáltak a Sorstalanságról kivétel nélkül a dicséret hangján szóltak a regényről. Miért jó ez a könyv? - kérdezi Sinka Erzsébet az Élet és Irodalom 1975. július 12-én megjelenő számában. Mert egyszerű. Kezdve a háttérben maradó, névtelen főszereplőtől, az egymásra következő napokat (lépéseket) kísérő elbeszélő-móddal. Az egyszerű, a sajátos, a nem utólagos magyarázatokkal, hanem az átélt időben érzett gondolatokkal, a furcsán mondat végére tett magyarázatokkal - az egyéniség, eredetiség és igazság jelenlétét érezzük.
Reményi József Tamás a Napjaink 1975/8-as számában így fogalmaz: erénye a könyvnek a történeteket csupán véletlen sorscsapásként fogadó emberek pontos rajza, az olyanoké, mint a főhős közvetlen hozzátartozói, ismerősei. Velük szemben fogalmazódik meg a fiúban, ha bizonytalanul, homályosan is, hogy felejteni, vagy - épp ellenkezőleg - számon tartani nem elsősorban a velünk esett szerencsétlenséget kell, hanem a magunk magatartását. Hogy elkerüljük, hogy lehetetlenné tegyük az újabb vereségeket.
A regény mondanivalóját Lenkei Júlia fogalmazta meg a legtökéletesebben: ő a Kritika 1975. augusztusi számában így ír: Magatartás- és történelemvizsgálat egyszerre a Sorstalanság: a történelem szubjektív oldalának, a benne élő, azt létrehozó embernek a vizsgálata. Ezen belül pedig az áldozatlét pszichológiai megfigyelése, majd ebből a történelemformálást vállaló emberi magatartás kiépítése.
Sinka Erzsébet a regény egyik fő gondolatának a lépéseket tartotta: A lépések, amelyek valahogy átsegítették az egészen. Mindig csak egy lépés - csak még egy, reggeltől estéig, meg másnapig Szabály? Nem. Csak az egyéni fölismerés, valami kapaszkodó ez a lépés, a minimum, amit mindig, még és még meg kell tenni.
A témaválasztáson, sorstragédián túl Sinka szerint van a regénynek egy fájdalmas, csontig hatoló gondolata is: amikor visszaérkezvén a szép tájon épített buchenwaldi táborba az elbeszélő, szinte már haldokolva arra gondol: jó lenne még élni egy kicsit ebben a szép koncentrációs táborban! Íme, a vágy is lehet ilyen visszájára-fordult.
Lenkei Júlia megpróbálta értelmezni is Kertész címválasztását: Sorsát nem hajlandó puszta véletlennek tekinteni, de eleve elrendeltetettségét, sorsszerűségét is tagadja, innen a cím is: Sorstalanság. Ť ha sors van, akkor nem lehetséges a szabadság, ha viszont szabadság van, akkor nincs sors, azazhogy akkor mi magunk vagyunk a sors ť -jut el a fiatal hős a végkövetkeztetésig.
Kertész Imre elsőkönyves író. Máris magasfokú gondolati és művészi tudatosság jellemzi. Ebben a tudatosságban bízva várjuk a folytatást. Huszonhét év távlatából Lenkei Júliának talán ezek a sorai a legtöbbetmondóak, legszívhezszólóbbak
Sinka Erzsébet: Rém-szürke napok In: Élet és Irodalom 1975. július 12. 10. oldal
Lenkei Júlia: Sorstalanság In: Kritika 1975/8. 30. oldal
Reményi József Tamás: Egyes szám első személyben In: Napjaink 1975 augusztus. 9. oldal