- Miért döntöttek úgy, hogy elmennek a városból, és kiköltöznek egy Isten háta mögötti farmra?
- Biztonságos teret akartunk teremteni magunk körül, ahol alkotóként élhetünk, és megszorítások nélkül dolgozhatunk, ahol a sok meghívott művész is szabadon lakhat és dolgozhat, ahol elférnek a színház vendégei és vendéglátói. Ez a városban megvalósíthatatlan lett volna anyagi szempontból, de praktikusan, a fizikai tér szempontjából is.
- Milyen tapasztalataik vannak a kelet-európai színházi alkotókkal és a civilekkel?
- 1976 óta tanultam - tanáraimmal és önmagamban - Kelet-Európában. Először Lengyelországban töltöttem el sok hónapot színházi műhelymunkával, tanulmányokkal, aztán 1988-ban Ukrajnában, Bulgáriában és Romániában jártam, azóta nagyjából kétévente eltöltök egy-két hónapot ebben a régióban. A nagy politikai változások óta az emberek kevésbé lelkesednek a színházért, nem tesznek meg mindent - mint korábban - a valódi találkozás érdekében. Ez a kilencvenes évek óta általában mindenfelé igaz a fiatalokra is. Ám a kisebb falvakban vagy a városokban - de az "entellektüel köröktől" távolabb - ma is megvan ugyanaz az odaadás, tovább él a vágy a személyes találkozásra.
- Miféle befolyással van munkájukra ez az együttműködés, az itt élőktől kapott visszajelzés?
- Az Énekek című trilógiánk (Song Trilogy) két darabja szorosan ide kötődik. Az Ének a távollevőkért (Song of Absence) előkészítő kutatómunkáját Lengyelországban végeztük, a Keter (Keter - the Crowning Song) ukrajnai élményeinkből táplálkozott. A színházcsinálókkal illetve színházul tanuló diákokkal folytatott műhelymunka kutatásaink legfelemelőbb része. Közép-Európában még mindig lehetséges közel kerülni az emberekhez. A kapitalista-anyagias szemléletből adódó távolságtartás még nem uralja a lélek legbelsőbb tereit. Az innen érkező diákokkal együtt dolgozni különösen frissítő élmény, mert ők ritkán láthattak olyasféle színházat, mint a miénk, nemigen szoktak úgy énekelni és táncolni, ahogyan mi - úgyhogy nagyon lelkesek, amint sikerül a gátlásaikat legyőzniük. Idén valószínűleg odaköltözik hozzánk a Farmra hosszabb távú közös munkára pár barátunk Lengyelországból és Magyarországról.
- Először játszik Magyarországon a Double Edge. Milyen várakozással néznek a vendégjáték elé? Különleges esemény-e ez a színház életében?
- Persze, hiszen Magyarország a régió egyetlen nagyobb országa, ahol még nem léptünk fel. És hát ez itt egészen más, mint Románia, Ukrajna, vagy Lengyelország. Amennyit én tudok, azt mondanám, kifinomultabb, - talán - emelkedettebb hely. Ráadásul van néhány nagyon jó barátunk Magyarországon, szeretnénk az ő hazai terepükön is közös élményt szerezni az előadással.
- Vannak-e további terveik, amelyek Kelet-Európához is kapcsolódnak?
- Szeretnénk kiépíteni egy állandó internetes "agytröszt" bázist, és folyamatos eszmecserét folytatni amerikai és kelet-európai művészek között. Ez többéves munka és tapasztalatszerzés eredménye, és azon meggyőződésen alapszik, hogy jó volna, ha a kulturális csere kulcsa az alkotók közössége lenne, nem a producereké, ügynököké, szponzoroké. A gardzienicei (Lengyelország) színházi alkotóközösséggel együttműködve évek óta tartunk többhetes tréningeket amerikai és kelet-európai diákok számára náluk, Gardzienicében, illetve nálunk, a Farmon. És ki tudja, mit hoz még a jövő? Egy ideig megpróbáltam Dél-Amerikára összpontosítani a figyelmemet, de úgy látszik, a kulturális hátterem kizárja, hogy teljesen elszakadjak Kelet-Európától.
ARTUS színház: Budapest XI. Sztregova utca 3.