Szokásos premierhangulat,
találkozások az előcsarnokban, ismerősök üdvözlése, aztán keresztülfurakodás a tömegen. A nézőtérre belépve azonban megtorpanunk egy pillanatra. Zene tölti meg a termet. Gondolatnyi ideig keressük a muzsika forrását, de mertl nem találjuk, gyorsan napirendre térünk fölötte, s igyekszünk elvergődni a székünkig.
A fény lassan kihuny,
úrrá lesz rajtunk a szokásos izgalom, amely minden színházba járót hatalmába kerít, amint az előadás kezdetét veszi. Vasszerkezet ereszkedik alá a magasból, rajta a titokzatos zene forrása: egy vonósnégyes. Elegáns fekete ruhában, fiatal zenészek Sosztakovics zenéjét játsszák. Amint a mű végére érnek, a szerkezet velük együtt ismét a magasba emelkedik, s eltűnik a nézők szeme elől. A hangok azonban folyamatosan jelen vannak, a vonósnégyes szerves része az előadásnak. Néhol háttérül szolgál, néhol erősíti a színpadon zajló jeleneteket, sőt: egy alkalommal maga a vasszerkezet a rajta ülő zenészekkel a színpad "kiterjesztésévé" lényegül át, a zenészek azonban végig "kívül maradnak", passzív szemlélői a játéknak.
Hideg, fémes, fehér ragyogásban,
bádog falak között, egy hullaház dermesztő légkörében indul az előadás. Jobbra működő lift, balra lépcső, amely egy számunkra láthatatlan galériára visz. A galéria fala néha áttetsző - olyankor látni engedi a fent imbolygó árnyakat -, máskor pedig mintegy vetítővászonként szolgál. Furcsa, idegen képek, színek jelennek meg rajta, folyamatosan sokkolva a nézőt, s bizonyos fokig távol tartva mindattól, ami a színen zajlik.
A szereplők ruhája egy-egy eleven színfolt
ebben a halott világban. Sujszkij (Béres Ilona) első megjelenésekor a galériáról érkezik, nadrágkosztümjének tintakékje végigfolyik a lépcsőn. Borisz Godunov (Gálffi László) vérvörös öltönye állandó izgalom, Marina (Járó Zsuzsa eh.) sárga ruhája a kihívás, Grigorij (Horváth Virgil) fekete jelmeze a fenyegetés, Kszényija (Békés Itala) hófehér szoknyácskája az ártatlanság maga.
Ebben a szokatlan világban
a szereplők is csupa szokatlant művelnek. Egy történet elmesélése közben emberi csontokkal "bábozva" idézik fel a cselekményt. Itt-ott véres, bizonytalan eredetű cafatok tűnnek fel, (Grigorij az egyiket meg is kóstolja), az egyetlen berendezési tárgyként működő hullahordó kocsin időről időre fekszik valaki, élő vagy holt, egyre megy. A fenyegetettség, a kiszolgáltatottság, a bizonytalanság érzése hatalmába keríti a játszókat és a nézőket egyaránt. S közben egyre szól Sosztakovics zenéje.
Borisz Godunov történetét
Puskin verses drámában dolgozta fel. A darab tanúsága szerint Borisz Godunov kezdetben sikeres kormányzóként uralkodott, ám népe soha nem tudta elfelejteni, hogy a trónt a hétéves cárevics, Dimitrij legyilkolása árán szerezte meg. Puskint nem maga a bűntény foglalkoztatja, hanem az, hogyan változtatja meg az embereket egy különös szenvedély: a hatalom akarása. A Madách Kamara Színház előadásában a darab szövege Térey János új fordításában hangzik el. Az előadás rendezője, az operák szokatlan színpadra állításáról híres Kovalik Balázs ezzel a darabbal debütál Magyarországon, mint prózai rendező.
Fordította: Térey János
Díszlet: Antal Csaba
Jelmez: Benedek Mari
Rendező. Kovalik Balázs
Szereplők: Gálffi László, Béres Ilona, Kézdy György, Végvári Tamás, Horváth Virgil, Békés Itala, Debreczeny Csaba, Járó Zsuzsa eh, Dömötör András eh.
Bemutató előadás: 2002. október 4.