Laurie Anderson: Live at Town Hall New York City
(2001. szept. 19-én és 20-án)
Nonesuch - Warner
Koncert a romok felett
Anderson az egyik dal elején elmesél egy furcsa történetet: réges régen, egy alabamai ültetvényen a rabszolgák hatalmas csontvázra bukkantak. Egy bálna maradványait találták meg abból az időből, amikor még mindent víz borított az Andoktól a Himalájáig. A rabszolgák nézték az óriási csontokat, és azt suttogták: ezek biztosan egy bukott angyal csontjai.
Dalszövegeinek témái
viszonylag állandó motívumok – veszteség, hűtlenség, technokrácia – körül formálódnak. Régi énekmondók 20. századi, amerikai utóda Laurie Anderson, rokona ebben a vele egy generációhoz tartozó Joni Mitchellnek. Zenéje kevésbé összetett Mitchellénél, aki mindig szerette körbevenni magát a világ legjobb dzsessz muzsikusaival – általában rendre beléjük is szeretett. Anderson inkább a ritmussal, sőt: a különböző mechanikus zajokkal szeret komponálni, ennyiben zenéje inkább a múlt század egyik legnagyobb teoretikus zeneszerzője, John Cage invencióira hagyatkozik.
A most megjelent dupla CD 
koncertfelvétel, borítóján a helyszín és az időpont: New York, 2001. szeptember 19-20-a. Anderson szeptember 11-én Chicagóban tartózkodott, és bár aznap az egész város a feje tetején állt, este megtartották a tervezett koncertet, sőt a lemezturné egyetlen további része sem maradt el – de természetesen az esték hangulatát, a dalok mondanivalóját óhatatlanul átértelmezték az események. Anderson, a jó tudósító (ilyen jelzővel talán még nem illették), inkább középkori krónikás elődei szelleméhez hű, mint az amerikai szórakoztatóipar jelszavához, amikor nem mond le egyetlen koncertet sem: az akciófilmekkel ellentétben Anderson felfed, szembesít, kritizál - és közben vigasztal. Az utóbbira hallhatóan rá is szorul a New York-i közönség.
„Nem ismersz, de én ismerlek téged,
és van egy üzenetem a számodra: jönnek a repülőgépek!” Laurie Anderson 1980-ban írta az O Superman című dalt, amelynek soraiban a kritikusok hátborzongatóan valóra vált próféciát sejtenek. Bizarr lehetett a hangulat a koncertteremben aznap este is; furcsa ünnepnap, gigantikus halotti tor hangulatát idézi a többezres közönség feszült hallgatása, visszafogott tetszésnyilvánítása, amely csupán a felvétel második felében kezd valamelyest oldódni.
Szokatlan hangzások,
nehezen felfejthető ritmusok követnek balladisztikus lüktetésű, sűrített dallamú kompozíciókat a közel 100 percbe szerkesztett anyagban. A sajátos eklektikát az okozza, hogy a koncerten, mely Anderson legutóbbi, Life on a String című studióalbulmát mutatta be, régebbi, 10-20 éves szerzemények is elhangzanak. Az előadót művészi válságából segítette ki ez a megoldás. A post-beat underground élő legendája, Lou Reed javasolatára hangzanak fel új hangszerelésben olyan számok, mint például az említett O Superman, a Let X=X, a Strange Angels, a Poison, vagy a négyrészes United States szvit, amelyek annak idején még analóg szintetizátoron születtek.
Laurie Anderson – ének, hegedű, billentyű
Skúli Sverrisson – basszus, melodika
Jim Black – dobok, elektronikus ütőhangszerek
Peter Scherer – billentyűk, samplerek