Almási Miklós kivételes figurája a mai szellemi életnek: igazi polihisztor. A legszórakoztatóbb filozófus, bravúros közgazdász, lehengerlő „anti-esztéta” és szeretetreméltó tanár. Polgári foglalkozását tekintve, nos, zavarba jövök… ő vajon mit írhat a névjegykártyájára? Egyetemi tanár, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének professzora, vagy publicista, a Népszabadság kiváló filmkritikusa, esetleg az Akadémia rendes tagja? Vagy nemes egyszerűséggel: gondolkodó. (Modernségét bizonyítja, hogy saját honlapja van, nem is akármilyen, tessék megnézni!)
 Helyzetjelentés az estéről: Spiró György (drámaíró, egyetemi tanár) a korlátot támasztotta, és békésen nézelődött, Poszler György (a filozófia nagyhírű tudora, egyetemi tanár) pörköltet szedett, Radnóti Sándor (irodalomtudós és kritikus, esszéista, egyetemi tanár), mint mindig, zavarba ejtően büdös szivart szívott, Fodor Géza (a színház- és zeneesztétika tudósa, egy Petri György-monográfia szerzője, egyetemi tanár) csendesen félrehúzódott, György Péter (jelenség, az ELTE média szakának vezetője, egyetemi tanár) nagy svunggal föl-alá szaladgált, Mácsai Pál (színész) felolvasta Örkény klasszikus egypercesét (miszerint nézzünk bizakodva a jövőbe, mert 110-115 év múlva jó lesz majd magyarni… „addig ezt a pár évet ki kell bírni”). Manherz Károly (az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja) és Bacsó Béla (az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója, egyetemi tanár) köszöntőt mondott, és Magyar Bálint (oktatási miniszter) már nem is jutott szóhoz. Mindehhez kedélyes fecsej és morajló kacaj zaja, halk pohárkoccanások, csörrenő tányérok adták a hangaláfestést. Az ünnepelt, Almási Miklós, strelícia-csokrot és egy videókazettát vehetett át, melyen barátai és kollégái mesélnek róla, emlékeznek vissza a közös időszakra. Jelen sorok írója a tanítványok legifjabb nemzedékének nevében kívánt boldog születésnapot a „Tanár Úr”-nak.