De miért van szükség akár egyetlen könyvre is azok után, hogy Amerika és szinte az egész világ élő, egyenes adásban láthatta az egy évvel ezelőtti eseményeket, s a televíziók azóta is minden fontosabb, a terrortámadással kapcsolatos eseményről beszámolnak? Mi az, ami miatt kelendővé válhatnak könyvek ilyen címekkel: Javítsuk meg a világot - Nők véleménye szeptember tizenegyedikéről (To Mend the World: Women Reflect on 9/11.), Száztíz szint - New York-i írások szeptember tizenegyedike után (110 Stories: New York Writes After September 11.) vagy  Szeptember 11. - Nyugati parti írók megközelítési kísérletei (September 11: West Coast Writers Approach Ground Zero.)?

Maguk az amerikaiak is elképedve figyelik saját katasztrófa-könyv éhségüket: Walter Kirn néhány frissen megjelent kötet ismertetése kapcsán a The New York Times hasábjain elmélkedett a kérdésről, de végül csupán annak megállapítására szorítkozott, hogy - pusztán mennyiségi okok miatt - a „szeptembertizenegyedike” könyvek tizedét se lehetne ismertetni, valamint, hogy lehet bármilyen specializálódott érdeklődésű is a potenciális olvasó, biztos, hogy talál a terrortámadás kérdését pont abból az aspektusból vizsgáló kötetet.

Az, hogy a The New York Times szeptember 22-i sikerlistáján szereplő művek közül az első tizenötből kilencnek szeptember 11-e a témája csak azt bizonyítja, hogy a könyvkiadók jól mérték fel a várható érdeklődést.

Az élen Todd Beamer özvegyének, Lisa-nak az emlékezései állnak. (Let’s Roll! By Lisa Beamer with Ken Abraham. Tyndale) Férje a pennsylvaniai Shanksville-nél lezuhant repülőgépen utazott szeptember 11-én reggel, s az ő szájából hangzott el az ellenállásra buzdító - és mára szállóigévé vált - híres kiáltás: Let’s roll!
Ugyancsak a United Airlines 93-as járata a főszereplője a lista 15. helyén álló Among the Heroes (Hősök között) című kötetnek. Nem véletlen, hogy több mű is foglalkozik ezzel az egy géppel az aznap megsemmisült négyből. A repülő utasai ugyanis nagyon fontosak a modern amerikai mitológia számára: ők negyvennégyen nem passzív elszenvedői voltak a szeptember tizenegyedikén történteknek. Az ismert riporter-újságíró, Jere Longman alapos riport-dokumentum kötetének olvasása során szinte az összes utas (beleértve a terroristákat is) személyes ismerősünkké válik, ami nélkülözhetetlen a kialakuló-kialakítandó 21. századi hős kultuszhoz.

Az, hogy a hősök után sóvárgó amerikai közegben ez a két mű sikert arat és kelendő, talán még érthető is, de a listán szerepel több fotóalbum, az amerikai felderítés és elhárítás kudarcát elemző írás, valamint az események kül- és belpolitikai utóhatását vizsgáló kötet.
Miért akarnak az emberek ilyeneket megvásárolni (nem kevés pénzért) és olvasni? A válasz talán a két médium, a televízió és a könyv fizikai „birtoklásának” különbözőségében rejlik. A televízióval nem lehet valódi személyes kapcsolatot kialakítani, nem lehet személyesen birtokolni, nem lehet egy pillanatra megállítani, elgondolkodni, majd tovább folytatni a nézését. A könyv meditatív és egyben reflexív médium, az olvasás során személyes szellemi tulajdonunkká válik, s így sokkal inkább lehetőséget ad az egy évvel ezelőtti trauma feldolgozására. Mert, mint a legjobb pszichiáter, fizikai valójával képes érzéseinket és gondolatainkat egyrészt el- és felszabadítani, másrészt tárgyiasítani.