Közrejátszik ebben az is, hogy Gerard Mortier távozásával visszatért néhány azok közül a nagy művészek közül, akik nem kedvelték a belga intendáns stílusát. Nicolaus Harnoncourt, az Ausztriában legnépszerűbb sztárkarmester a legkiemelkedőbb ez utóbbiak közül, de a közönség nagy ovációval fogadta José Carrerast is, akinek pályája annak idején szorosan összefonódott Herbert von Karajan korszakával, s aki az utóbbi tíz évben nem lépett fel Salzburgban. Most sikeres dalestet tartott - és máris tudható: ez csak a kezdet volt.
Harnoncourt szereplése nem intézhető el ilyen röviden. Ő volt a nyitóelőadás sztárja: a Don Giovannit a tőle megszokott részletező szándékkal, korábban fel nem ismert apróságok hangsúlyozásával tette felejthetetlenné. És azzal a ritka teljesítménnyel, hogy új csillagot fedezett fel: Donna Anna szerepét egy fiatal orosz énekesnőre, Anna Nyetrebkora osztotta. A légies alakú, a testbeszéd eszközét tökéletesen használó művésznő intenzív énektudását, hangját a legszigorúbb kritikusok is nagyra értékelték, azonnal szerződést kapott Ioan Holendertől, a Bécsi Állami Opera igazgatójától. Feltétlen tetszést aratott a címszerepben Thomas Hampson is. A rendező, Martin Kusej már kevesebb elismerést szerzett: nem is annyira a Palmers fehérnemű reklám-háttér, illetve kosztüm zavarta a nézőket, mint inkább az utolsó jelenet átköltése: Don Giovannit nem az ördög viszi el, hanem Leporello leszúrja.
A szenzációként beharangozott ősbemutató, Alexander Zemlinsky 1941-ben írt Kandaules Király című operája kevesebb elismerést hozott. A legnagyobb dícséret maga az opera zenei értékét - Kent Nagano vezényletét - illette, beleértve a szereposztást is. Ám sem a közönség, sem a kritika nem értékelte Christine Mielitz rendezői ötleteit, azt, hogy például az ókori legendát fölelevenítő történet első felvonása a nézőtéren játszódik - a zenekar a színpadon ül -, és hogy a többi rész is fittyet hány az illúzióra, avagy a történet által megkívánt atmoszférára. A bírálat annál is kínosabb, mert a színpadképet nem kisebb művész, mint Alfred Hrdlicka készítette: a sziklafalból előremeredő hatalmas és borzalmas, halott-szemű faragott koponya - kinyújtott markában a Kandaules király hatalmát biztosító gyűrűvel - betöltötte a színpadot és megborzongatta a nézőket. Zemlinsky, aki Schönberg kortársa, első házassága révén sógora volt, száműzetésben írta a király hatalmi mámorán, az őrület határát súroló szexizmuson alapuló operát, amelynek bemutatásától a New York-i Metropolitan annak idején a meztelen királynő miatt tekintett el. Manapság ilyesmi nem akadály, különben is, a mértéket nem ismerő, a gyűrű birtokában magának mindent megengedő király alakja ismerős figura a hétköznapokból - különösen, hogy Mielitz a király önimádatát, hatalomvágyát, eközben potenciáját, tehetségét és sármját, mások elvarázsolásának képességét hangsúlyozta. Mindez nem volt elég: az összesen négy előadás (aug. 1.;3.; 6.;8.) egyikén sem volt telt ház.
Szerencsére a műsorban szereplő kilenc opera - Mozarttól Zemlinskyn át Lachenmannig -, többségére ez nem mondható el. A Varázsfuvola, Achim Freyer rendezésében, cirkusz-szerű környezetben immár második évadban hódít - mind a 11 előadásra elkelt minden jegy. A reméltnél kisebb siker volt augusztus 13-án a Fesztiválszínházban a Wagner-gála, pedig Plácido Domingo és Waltraud Meier énekelt részleteket a Parsifalból és a Walkürből.
Kisebbfajta szenzáció lehetett volna Puccini Turandot-ja, ezt az operát ugyanis most először játsszák Salzburgban. A súlyos betegsége miatt a művet már befejezni nem képes Puccini 1924-ben több befejezési lehetőségre hagyott hátra útmutatást: most a nemrég elkészült Luciano Berio-félére esett a választás (a művet eredetileg a milanoi Scalaban Toscanini vezényletével az Alfano-átdolgozásban vitték először színre). Ez a salzburgi előadás mégsem volt ősbemutató: koncertelőadásban Tenerife-en, majd színpadképpel Amsterdamban ment már ez a változat is. Most David Poutney rendezése gigantikussá varázsolta az előadást - nem hiába, ő a bregenzi tószínpadhoz szokott -, olyannyira, hogy sokak szerint "túlrendezte", hollywoodosította a darabot. A látvány persze azért lenyűgözte a nézőket, nagyobb baj volt a kritikusok szerint, hogy Valerij Gergyjev túlzott energiával vezényelt: súlyos stílusa, néhol extázisa nem könnyítette meg az énekesek dolgát. Mindent összevetve a bemutatón langyos, udvarias taps méltatta az erőfeszítéseket. De a jegyek azért már jóval előbb elkeltek.
Don Giovanni:
Vezényel: Nicolaus Harnoncourt
Rendező: Martin Kusej
Don Giovanni: Thomas Hampson
Don Anna: Anna Nyetrebko
Varázsfuvola:
Papageno: Simon Keenlyside
Papagena: Martina Jankova
Éj királynője: Diana Damrau
Sarastro: Alfred Reiner
Rendező: Achim Freyer
Turandot:
Rendező: David Poutney
Vezényel: Valerij Gyergyjev
Kalaf: Johan Botha
Turandot:Gabriele Schnaut
Liu: Cristrina Galardo-Domas
Timur: Paata Burchuladzes