Karácsony mítoszában a keresztény kultúra genealógiája fogalmazódik meg. Ha csak kutyafuttában végiglapozzuk a mûvészet történetét, világosan látszik, mekkora jelentõsége van a krisztus-eseménynek. Olyan szimbólum és- metaforarendszer épült köréje, ami mind a mai napig meghatározza gondolkodásunkat, életünket, identitásunkat. A keresztény kultúrkörben eligazodni annyit jelent, mint beszélni és megérteni ezt a jelrendszert, amit többnyire az európai képzõmûvészet teremtett meg.
Ebbõl az ikonográfiából emelünk ki néhány fontosabb mozzanatot és figurát, hogy jelentésüket vizsgálgatva többet érthessünk meg az ünnep lényegébõl. A régi idõkben a naptári új év kezdete nem a mostani idõpontra esett. Eleinte a téli napforduló ideje, december 25. környéke volt az új év kezdete. A régi rómaiak a fény újjászületését a Legyõzhetetlen Nap istenének, Mithrásznak a születésével azonosították.
December 25. a Legyõzhetetlen Nap születésnapja lett. A kereszténység a rómaiaktól és más vallások szokásaiból is sok elemet átvett. Így a sok ezer éves, a téli napfordulóra esõ ünnepet is belevonta a keresztény vallás ünnepkörébe. A legnagyobb ünnepet tette erre a napra: a Megváltónak, a kereszténység legjelentõsebb alakjának, Jézusnak a születésnapját. I. Gyula pápa 350-ben nyilvánította december 25-ét a Megváltó születésnapjává. A születés lehetséges idõpontja a mai napig nem tisztázott, de az örmény egyház kivételével - ezen egyház hívei január 6-án ünneplik Jézus születését - a többi egyház elfogadta Gyula pápa döntését.
