A kamaszkorba lépés után már senkinek sem ajánlják, hogy egy ágyban aludjon szüleivel, ám minderről esetünkben a szerző édesanyja úgy látszik nem tudott, és ezért Catherine-nek éjszakánként hozzásimuló anyja tiltásának és megvetésének ellenében kellett összekuporodva, szinte mozdulatlanul maszturbálnia. Apja pedig lánya menstruálásának hírére, csak azt a semmibe vevő, lekezelő humort tudja megereszteni, hogy nem érti a nagy fölhajtást, amiért valakinek eleredt az orra vére. A saját nővé válását drámaian megélő – felkészítetlen – Catherine feltehetőleg úgy érezte, hogy amennyiben a combja közül dőlő vér sem elegendő apja érdeklődésének és figyelmének felkeltésére, akkor ennél jóval durvább, kihívóbb testi aktusokkal kell kísérleteznie. Innen eredhet az elhanyagolt testek iránti dacos vonzalma, valamint a különböző mosdatlan testnyílásokban való orális elmerülés kényszere. Már ha valóban olyan volt a mindennapi légkör otthon, hogy semmilyen balhéval és provokációval nem tudta kivívni a figyelmet és elfogadást. A szex főhősünknél mintha a drogot helyettesítené, amit saját testéből próbál kifacsarni minden alkalmi, véletlenszerűen felbukkanó, koitálni vágyó kliens feltétlen kiszolgálásával, amely leginkább csak kimeríteni és eltompítani tudja szerzőnket, de a lelkét rendbe tenni mindezzel természetesen nem tudja. Hősnőnk csak névtelen, ’fej nélküli’ azaz ’gazdátlan’ nemi szervekkel érzi magát igazán otthonosan, mert minden normálisnak elfogadott kapcsolatteremtő kommunkációtól pánikszerűen menekül. A kommunikáció helyén támadó rettenetes űrt viszont, úgy látszik, csak kényszeres szex-szel tudja betömni tömeges szexpartikon. Catherine élete tehát egy nyíltszíni vesszőfutás az önlealacsonyításba, önfeladásba és önkiradírozásba – talán, mert eszköztelen ahhoz, hogy másképp fogadtassa el magát a külvilággal. Mintha csak a test mindenhatóságában tudna bízni a lélek fájdalmai és szeretetéhsége felett. Mintha a lélek sebeinek teljes ignorálása - amiről nem veszünk tudomást, az nincs -, és testének mazohisztikus, kegyetlen meggyötrése vezethetné egyedül az üdvözülésbe. Kár, hogy Catherine Millet minderről mintha nem venne tudomást, hiszen könyvében ma is úgy beszél a tíz, húsz, harminc évvel ezelőtti élményiről, mint amelyek elkerülhetetlenek és szükségszerűek voltak, és meg sem kísérli azt a megtépázott, száműzött, eltagadott énjét felkutatni, mely segíthetne neki megérteni, mi is történt vele valójában a felnőttéválás küszöbén.
Catherine Millet: Catherine M. szexuális élete
Ulpius-ház, Budapest
227 oldal
Kapcsolódó linkek:
www.counterpunch.org/keeney0608.html
www.amazon.de
www.esquire.com