Az ExperiDance azzal a céllal alakult meg, hogy népszerűsítse a magyar néptáncot, s a folklór, valamint különböző modern technikák ötvözetéből hamarosan egyéni stílust alakított ki. Két sikerdarabjuk, az Ezeregyév és a Muskétások után ezúttal Bartók Béla sokszínű zenéjét igyekeztek érthetően és élvezhetően színre vinni.

- Mint néptáncos gyökerű koreográfusnak, Bartók kihívást jelenthetett az Ön számára.

- Már csak azért is, mert a magyar néptánc már vagy negyven éve nem próbálkozik klasszikus zenék feldolgozásával. Úgy is mondhatnám, hogy a klasszikus balett és más kortárs irányzatok kisajátították a klasszikus zenét. Én azonban a magyar néptáncot szeretném népszerűsíteni, s ennek újfajta útja lehet, ha klasszikus darabot a néptánc segítségével dolgozunk fel. Talán az egyik legnehezebb feladatot vállaltuk magunkra, hiszen Bartók nem éppen könnyen fogyasztható zenéjéről ismert, viszont meg akartunk felelni a zsenialitásának. Másfelől pedig arra törekedtem, hogy a zene és a tánc harmóniában legyen. Nem akartam, hogy a zene eluralkodjon a táncon vagy fordítva, úgyhogy a zenét vizuálissá téve olyan előadást hoztunk létre, amire a laikusok is bátran beülhetnek.

- Miként illeszkedik egymáshoz Bartók zenéje és az ExperiDance stílusa?

- Meg kellett vele küzdenünk, mert annak ellenére, hogy Bartók zenéje a magyar népzenéből merít, „ledobta” magáról a tiszta néptáncot. Így meg kellett keresnünk azokat a zenei pontokat, amelyekhez ez illik. Ebben nagy segítségemre volt Selmeczi György, a produkció zenei rendezője. Őt dicséri a darabok választása is, hiszen neki köszönhetően a Két kép, a Tánc szvit és az Allegro Barbaro együtt új művet alkot, amely önmagáért beszél: rólunk, erről a kis népről szól, amely még mindig keresi a helyét a világban. Végül is szerintem jól illeszkedik egymáshoz Bartók zenéje és az ExperiDance stílusa.

- A darabban szerepel négy olyan pár, akik minden külső, zavaró tényező és kísértés ellenére végig meg tudják őrizni az egységet, a harmóniát. Valóban hisz abban, hogy ilyen ma létezik?

- Ezeréves történelmünk folyamán ebben az országban voltunk már többen, és voltak időszakok, amikor többen beszéltek itt törökül vagy németül, mint magyarul. Mindezek ellenére a mai napig van saját nyelvünk, kultúránk, országunk, és addig, amíg a csak ránk jellemző életvitelt és habitust fenn tudjuk tartani a kultúra segítségével, addig bizakodó vagyok.

Az előadás vasárnap este megtekinthető a Nemzeti Táncszínházban (volt Várszínház):
http://www.nemzetitancszinhaz.hu/szeptember.html