Valami női ösztön azt súgta, hogy a megnyitóra ne vigyem magammal a gyereket. A főépület aulájába lépve tekintetem lázasan kereste a kiállítótermet. A szemben lévő körpavilon nyüzsgő forgataga a megnyitóra való készülést sejtette. De hol van a kiállítás? Felidéztem az iskolában tanultakat, és a gondolatokat rengeteg kép kísérte. Azonban ezek a képek nem materializálódtak a hatalmas épületben.
A kiállítás nem más, mint egy alig tíz méter átmérőjű körpavilon néhány fotóval, és egy óriás molekulával. A rövid, ám kedves megnyitót az angol kutatók közvetlensége jellemezte, és példás tisztelete azon budapesti középiskolások iránt, akik a két méter magas DNS-makett elemeit összeállították.
 |
| Fotó: Tuba Adrienne |
Amikor végre elszivárgott a tömeg, ott álltam a kör közepén egyedül. Én és az emberi DNS-óriás. "Ő" rengeteg információt tartalmaz a spirálban felfutó gömböcskéiben, én viszont teljesen üres voltam. Körös-körül angol szöveg. Először szégyelltem magam, mert nem értem. Aztán eszembe jutott, hogy Bécsben az orosz impresszionisták kiállításán sem csak cirill betűket láttunk. És a portás szörnyű kiejtéssel ugyan, de magyarul köszönt el tőlünk.
Utólagos tájékoztatásul a British Counciltól megtudtuk, hogy a kiállításhoz készült magyar nyelvű információs anyagokat április 2-án viszik fel a Millenárisba.
