Egészen 50-ig teljes mértékben Bartók volt a példaképem - vallotta Ligeti György. Az erdélyi Dicsőszentmártonban született 1923. május 28-án, zeneszerzői tanulmányait Kolozsvárott Farkas Ferencnél kezdte. Majd átjött Budapestre és a Zeneakadémián diplomázott, azután itt kezdett tanítani. Az 1956-os forradalom után emigrált, nem könnyű szívvel: nagyon mélyen belegyökereztem a magyar kultúrába és nyelvbe - mondotta. A hontalanság, a világ zavarodottsága, az új művészet értékválsága metaforikusan jelenik meg máig egyetlen operájában, a Le Grand Macabre-ban, amelynek ősbemutatóját 1978-ban a stockholmi Királyi Operában tartották.

Ha szomjazunk, akkor mi élünk - éneklik a Macabre szereplői. Szomjaztuk a találkozást a művel, amely húsz év késéssel, 1978-ban érkezett meg Magyarországra. A haláltánc zenés vízióját 1998-ban a Budapesti Őszi Fesztiválon mutatta be - Kovalik Balázs fordításában és rendezésében - a Magyar Állami Operaház, a Thália Színházban. A premierre eljött Ligeti is, s ha egészsége engedi, nyáron ismét találkozhat az érdeklődő közönség a zeneszerzővel. A Földvári Napok összművészeti fesztivál programjának középpontjában ugyanis idén Ligeti életműve áll. Az akkreditált zenetanári továbbképzésnek is minősülő eseménysorozaton a délelőtti előadások, elemzések, demonstrációk után esténként koncertek várják a nagyérdeműt.

Ligeti zsákutcának nevezte operáját abban az értelemben, hogy a szürreális Ghelderode szövegre írt, változatos stílusú, az előadóművésznek nagy szabadságot kínáló, de tőle óriási felelősséget  kívánó posztmodern zenei irányból szerinte nem vezet tovább út. Valóban, a hangszeres művekből más Ligeti ismerhető meg. Erre alkalom nyílik a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, március 26-án a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri dísztermében. Pierre-Laurent Aimard francia zongoraművész Ligeti össze zongoraetűdjét szólaltatja meg, köztük azt a kettőt is, amelyet a zeneszerző neki ajánlott.