- Talán az ön munkájához volt a legnagyobb segítség, hogy a próbafolyamat előtt három napot  a váci börtönben töltöttetek.

- Miért?

- Egyszerűen azt gondolom, ha valaki húsz évig van egyedül vagy más emberekkel összezárva egy börtöncellában, olyan hihetetlen fásultság kell, hogy úrrá legyen rajta, hogy a moral insaniti vonásait a legkönnyebb érzékelni és megfogni. Nem így van?

- De, lehet. Közben azért ebből mi majdhogynem semmit nem érzékeltünk, hiszen ők a megszokott életritmusukból kiragadva találkoztak velünk. Speciális helyzetben . Egyfajta izgalmat okozott bennük jelenlétünk. Nyilván azért is vállalták a beszélgetést színészekkel, hogy egy kicsit megbojduljon az életük. Túl voltak akkor már mindenféle képzőművészeti
szakkörökön. Meg hát mi sem ipari kamerával néztük őket. Átváltoztatták a lelküket és hazudoztak. Biztos, hogy hazudoztak. Egy fiún látszott, hogy teljesen kész van. Nem volt vele szemkontaktus, remegett keze–lába. Nem azért, mert két hete került a börtönbe. Annak a folyamatnak láttuk egy részét , amikor emberi roncs válik belőle. A többieknek viszonylag kifogástalan volt a modoruk. A négy ember közül három hivatásos bűnöző, egy, az említett, pedig potenciális áldozat. Egy kicsit olyan helyzet ez, mint amikor az ember színész – rendezővel dolgozik. Nagyjából érzed, mit akar, amikor fölüvölt vagy eljátszik valamit, miszerint neked azt kéne alakítani, de valójában le kell fordítanod a magad számára, hogy mit is akarhat mondani ő valójában. Tolmácséként kellett, hogy működjön az agyunk.

- Mennyit adtak a szerephez?

- A szerephez magához semmit. A létezéshez adtak. Megéreztük annak a szagát, hogy milyen helyzetben lehetnek. Beleszagolhattunk ebbe a világba a kerítésen túlról.

- Bizonyos szempontból elkényeztetett színész. Nem csak azért, mert sok szerepet játszik, hanem azért is, mert több olyan rendezővel dolgozik, aki nem a tradicionális kőszínházi felfogást képviseli. Ez a rendezés, ez a darab mi újat hozott?

 - Az mindenképpen nagy újdonság volt, hogy kilenc hétig minden nap, megállás nélkül próbáltunk. Zavarba ejtett, hogy többre vagyunk használva, mint általában egy színész. Egyszer voltam eddig ennyire igénybe véve, amikor a Hamletet próbáltam. Akkor egy nagyon rossz Mészöly Dezső fordítás került elém. Az a lobbi érvényesült a színházban, hogy azt kell játszani. Az első három hetem elment azzal, hogy összevetettem a szöveget Arannyal, Shakespeare-rel. Majdnem megőrültem, hogy milyen szövegeket kell nekem elmondani. Hozogattam vissza Aranyt, mindent, amit csak tudtam tőle. Ács Jani, a rendező nem volt túl erélyes ebben. Közben elvesztem a dramaturgiai munkában, és színészként maradtam le.
Ez persze egészen más szituáció. A szövegalakításnál igazi csapatmunka alakult ki. Árpád néha igényelte is a beleszólásunkat, ha bizonytalan volt. Ez plusz segítette az összezártságot, a börtönbeli létet. Mivel a színpadon minden látszik, valószínűleg ez is rajtahagyta a lenyomatát az előadáson.

- Mennyire voltak egymásra utalva Amperral alias Bertók Lajossal a színpadon?

- Valami hihetetlen boldogságot éreztem, hogy tizenvalahány év után összetalálkoztunk. Lehetőség adódott, hogy egymás szemébe nézzünk, egymás arcába üvöltsünk mondatokat és átfogjuk egymás vállát a végén a tapsnál. Most ugyanez megtörtént a díjátadáson. De bevallom őszintén, sokkal jobban örültem annak, hogy az előadás díjat kapott. Összehasonlíthatatlanul jobban, mert ez közösségi munka, még akkor is, ha nem egyenrangúak a szerepek. Én egyébként Amper kapcsolatát a színészi munkában is sokkal és egyre erősebbnek érzem Madonnával (Kovács Ferenccel), mint velem.

- Nehéz vagy könnyű volt a moral insaniti szerepét eljátszani, azét, akinek szinte mindenki kiszolgáltatott?

- Két szobaparancsnok van a darabban, akikkel a többiek valamilyen szinten alárendeltségi viszonyban vannak: Borotva, Madonna „tulajdonosa” és én. Egy kialakult rend fenntartása okozott inkább nehézséget nekem. Folyamatos lázongásról szól az előadás. Az okozott nehézséget, hogy milyen eszközökkel tudok ura lenni a helyzeteknek. Mert néha nem ad rá a szöveg instrukciókat.

- Mennyi a rögtönzés a darabban?

- Most már kevés. Van gerince az előadásnak és mindenki tudja, merrefelé állnak a csontok.

- Ehhez segítettek a váci beszélgetések?

- Nem. Nagyon az elején voltunk ehhez lent. Egy-két praktikus dolgot tudtunk megkérdezni a darabról. A „köcsög”-vonalról például mélyen hallgattak.

- Vagyis a börtönön belüli prostituáltakról, prostituálódásról.

- Néha azt mondták, hogy igen, a szomszéd szobában mintha lenne ilyesmi. Abszolút tabu téma náluk. Inkább az életükről beszélgettünk, és figyeltük az embereket.

-  A Bűn és bűnhődést hányszor olvasta?

- Kétszer.

- Ez a szerepalakításban mennyire volt előny és mennyire hátrány?

- Mindenképpen segített elhelyezni Porfirijt is és Szvidrigajlovot is. Ez persze mindössze három jelenet, a szerepem terjedelemben kis százaléka.

- Csak azért kérdeztem, mert a Dosztojevszkij-szöveg kicsit ellene tart az előadás naturalizmusának. Ezt a naturalizmust viszont nem hagyják, ön sem hagyja eluralkodni.

- A szereplők is színházi előadásra készülnek.

- Vagyis a stilizáció eleve jelen van?

- Igen. Másrészt ott fantasztikus a történet, ahol a Dosztojevszkij - szöveg összeér a börtönléttel.
Nagy bizonytalanság volt bennünk még akkor is, amikor először beültek a nézők. Mégiscsak  kilenc bűnözőről van szó. Éppen arról beszélgettünk, hogy ki lesz itt szimpatikus?
Két kivétellel az emberek legsötétebbjei ők, hiszen öltek. A színház, a görög dramaturgia szenvedéstörténet. Arról szól, hogy kiválasztunk egy hőst, az ő problémáival szembesülünk, átéljük azokat… Aztán annyi pozitív visszajelzést kaptunk! Azzal együtt, hogy széles amplitúdón mozognak, nagyon szélsőségesek az előadások, amelyek létrejönnek. Nem lehet folyamatosan fenntartani azt a légkört, amelyet valójában mi találtunk ki.
De szinte mindenki elismert minket, aki látta. Attól viszont nagyon félek, hogy levisszük Vácra az előadást. Van bennem egy kétely: lehet, hogy sokkal keményebben élik meg ők ezt az egészet.

- Majd kiderül. Ősszel beszélgetünk.

- Majd kiderül.

Pál Melinda 

László Zsolt és Bertók Lajos párosa kapta a legjobb férfi főszereplő díját az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón. (Dosztojevszkij-Sopsits: Bűn és bűnhődés a rácsok mögött, Budapesti Kamaraszínház)