Rétegeltlemez-szék
Alvar Aalto
Igen különleges témával lepi meg olvasóit Bojár Iván András művészettörténész a lap első oldalain. Alvar Aalto avantgardizmusa című írásában a szerző ugyanis az 1976-ban elhunyt finn építész élettörténetét dolgozza fel, bemutatva olyan nagyszerű épületeket, mint a paimioi szanatórium, vagy a muuratsalói téglaház, melyek Aalto remekművei közé tartoznak. A hétköznapi, építészetben kevésbé jártas olvasó számára kuriózumként hathat az a tény, hogy Aalto, a finn kultúra első számú jelképe a belsőépítészeti rendszereket és a bútorgyártást is forradalmasította, sőt az ő nevéhez fűződik a ma már mindennapos használati tárgyaink egyike, a gőzölt rétegeltlemez-szék.

Hasonlóan érdekes témával foglalkozik a lap hasábjain Veres András irodalomtörténész, aki egy máig sokat vitatott, s inkább literátus emberként nyilvántartott íróról, Déry Tiborról közöl tanulmányt. Veres ebben a munkában Déry egyik művének, az Ítélet nincsnek a mai megítélését próbálja összefoglalni, olyan szerzők munkájára hivatkozva, mint Lukács György, Fehér Ferenc és Almási Miklós. A 2002. december 6-án megrendezett Déry-konferencián már elhangzott szövegből kiderül, hogy szerzője különösen nagy figyelmet fordít Déry és Kassák kapcsolatára, talán ezért is tartja Veres az Ítélet nincs c. könyv egyik legszebb és legmegrendítőbb részének a Kassák által 1954-ben Déryhez írott, és itt publikált levelét.

Jordán Tamás
"Soha nem akartam színházigazgató lenni" - mondja Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója, a lap következő oldalain. A nemrégiben megválasztott direktort Bóta Gábor faggatta tervekről, "színházcsinálásról", az új szellemiségről és magáról az épületről. "Olyan szellemiséget akarok bevinni a falak közé, ami mindenre kiterjed, nemcsak a színészekre, hanem a műszakra és az irodában dolgozókra is... érzek ambíciót, erőt, tehetséget arra,... hogy összekovácsoljak egy színházat" - véli Jordán. A sok tervet és ötletet megvalósítani kívánó igazgató - elmondása szerint - bosszúsan fogadja a rengeteg kétkedő hangot: "A kutyafáját, miért nem tudom azt megértetni, elfogadtatni, hogy itt valami új dolog születik. Valami, ami a jövőben jön létre, aminek nincs előzménye."

Az interjúból megtudhatjuk, hogy Jordán a társulatépítést, a "színházcsinálást" nem egyik napról a másikra megvalósítható folyamatnak érzi, és szerinte: "a színházcsinálás abból is áll, hogyan köszön az ember reggel, kivel iszik meg egy kávét, mikor "szól oda" egy jó szót, mikor ül be a próbára és mond valamit." A jövőre nézve nagyon optimistán, bizakodóan fogalmaz Jordán Tamás: "Három év múlva már nem a prérire kell kijönni, hanem mindenféle események vonzzák majd a látogatókat... szezononként lesz hat-hét-nyolc bemutató, egyik jobb, mint a másik... A Nemzeti Színház tele lesz élettel".

Az említett cikkeken kívül ebben a számban cigányainkról és jogaikról, továbbá a valóságshowk haló világáról is olvashat az igényes kritikára vágyó olvasó, sőt az írásokon túl a grafikát kedvelők és értők is megtalálhatják a maguk kis csemegéjüket Fábián Áron rajzkölteményeiben.