Az iraki származású, ám Magyarországon született és nevelkedett Omar Bashirnál hitelesebb lantművészt aligha lehetne itthon találni. Talán nem sokan tudják ugyanis, hogy a lant őshazája az arab félsziget, ahol annyira jelentős a szerepe, hogy az arab zene lejegyzését is a lant nyakának pozícióihoz igazították, és a módszer nagyban befolyásolta az európai kottaírás fejlődését is. Napjainkban már alig-alig idézik a történelemkönyvek azt az ezer szállal kötődő viszonyt, amely a keresztény és az iszlám kultúra között évszázadokig fennállt. Pedig nemcsak a zenébe került számos mór hatás, hanem ugyanennek köszönheti az öreg kontinens számrendszerének, vagy a modern orvoslásnak a kialakulását.
A távoli kulturális rokonságot illusztrálja a pénteki koncert műsora: ha Bashir a lant hercege - ahogy az a plakátokon olvasható -, akkor az este nyolc órától induló koncert első részének közreműködői kétség kívül királyok a maguk hangszerein: zongorán Szakcsi-Lakatos Béla, hegedűn az indiai és magyar motívumokat csipkefinoman ötvöző Lantos Zoltán játszik. Ütőhangszereken a rongykezűnek is titulált Horváth Kornél kísér (tudniillik, olyan gyorsan pörög a keze a hangszeren, hogy összemosódik a néző szeme előtt). Négyük közös játékának a közönségre gyakorolt hatása alighanem borítékolható
Omar a zenét édesapjától, Munir Bashirtól tanulta, akit a XX. század legnagyobb pengetős művészeként tartott számon az egész arab világ. Bagdadi készítésű mesterhangszerét is apjától örökölte, amelyen nem csak az arab zene különleges hangsorait játssza hibátlanul - Omar Bashir otthonosan mozog a magyar csárdás és a spanyol flamenco virtuóz világában is. A mostani koncert második részében is flamenco csendül fel: Omar Bashir két fiatal magyar gitárművésszel improvizál. A flamenco hagyományos világa bizonyos szempontból kérlelhetetlen: Petz Bálint és Turó András nevét virtuozitásukhoz képest méltatlanul kevesen ismerik. Spanyolországban azonban rengeteg olyan gitárművész él és dolgozik, akiknek elképesztő hangszeres tudásánál csak ismeretlensége a nagyobb.
Szombat este Piotr Anderszewski szólózongora-estje hallható a Zeneakadémián 19 órától. Anderszewski az első feltűnést meglehetősen szokatlan előadói gesztussal váltotta ki: az 1990-es Leedsi Zongoraversenyen Beethoven Diabelli-variációinak diadalmas előadásával nagy reményekre volt hívatott, ám a döntő előtt önként visszalépett, mivel nem volt elégedett saját teljesítményével. Az elismerést egy évvel később hozta meg egy szólókoncert a londoni Wigmore Hallban, miután az Independent című napilap szigorú kritikusa szokatlanul elragadtatott szavakkal illette játékát - a műsort ismét a híres Diabelli-interpretáció képezte, amely a holnapi zeneakadémiai koncerten is felcsendül. A műsor első részében Johann Sebastian Bach nem kevésbé jelentős ciklusának, a Wohltemperiertes Klaviernak első és második kötetéből hallhatók részletek. Beethoven és Bach életpályájában ugyan kevés a hasonló epizód, a Diabelli-variációk viszont ugyanúgy egy nagyon egyszerű dallamra épülnek, akár Bach csodálatos Goldberg-variációi: Beethoven agilis, ám középszerű zeneszerző kortársának, Anton Diabellinek bájosan kezdetleges témájából faragott egy elegáns mozdulattal örökérvényű zenei ciklust.
Piotr Anderszewski
Anderszewski koncertjeit szédületes iramban ingadozó, szélsőséges hangulati töltések jellemzik, hangszeres játékában pedig a leheletnyi billentés éppúgy felfedezhető, mint a vad erejű zongorázás. Utoljára a 2001-es tavaszi fesztiválon járt nálunk ilyen széles érzelmi regisztereken játszó zongorista: a román származású Radu Lupu alighanem utódjának tekintheti a lengyel és magyar szülőktől származó pianistát.