Hogy, hogy nem, megint egy, a fantáziavilágban játszódó történetet kaptam, hogy írjak róla. Véletlen, vagy csak jól ismernek a szerkesztők, nem tudom. Bár azt hiszem, az utóbbi, hiszen ez a mese nem akárki szüleménye: egyik kedvenc íróm, Michael Ende alkotta (álmodta?) meg. A történet Vágyországba, pontosabban az ottani varázslóiskolába kalauzol el minket. Hogy ne legyen keveredés, egyből hozzá is teszem, Ende könyve 1996-ban jelent meg először Németországban, azaz jócskán megelőzte a hasonló témájú Rowlings-művet...

De lássuk, milyen az ő Vágyországa? Lakói nem sokban térnek el a mindennapi emberektől, ugyanolyan házakban laknak, ugyanúgy néznek ki, mint mi (mint azt a rajzoló kedves és színes alkotásai mutatják), sőt, még iskolába is járnak. Az ám, de itt van a nagy különbség! Vágyország lakói ugyanis különös akaraterővel rendelkeznek, ebben rejlik a varázserejük. Természetesen varázsolni itt sem lehet "csak úgy", minek lenne ott különben a jóságos Szilber Rozmarino tanító úr és híres-neves iskolája? Itt tanul a könyv két főhőse, a csintalan és mindig tettre kész két testvér: Mug és Máli (teljes nevén Amalasvinta). Náluk vendégeskedik a "szerző", aki tudósítást kíván írni a Vágyországi Varázslóiskoláról, így hát reggelente ő is beül az iskolapadba - persze csak leghátulra!

A rosszcsont Mug és a kotnyeles Máli egyre előrébb halad tanulmányaiban, lassacskán már nemcsak a villát tudják almává változtatni, hanem új lények, például kis világító halacska teremtésére is képesek, sőt, repülni is megtanulnak! Ám egy napon a "szerzőt" baleset éri. Mug és Máli a keresésére indul, természetesen repülve. Hogy a kockázatos légi utazást elkerüljék, együtt próbálnak odagondolni egy lovat, amiből kis híján katasztrófa lesz. De ezt már nem árulom el, és azt sem, hogy Mugnak és Málinak sikerül-e a magasabb varázslóosztályba lépnie. Tessék elolvasni a könyvet!

Ende aranyos, vidám meséje leginkább a kisebbeknek ajánlható olvasmány, hiszen rengeteg benne a színes kép és a történet is rövidke. Nekem talán túlságosan is, hiszen a könyv kissé kurtán-furcsán ér véget és rengeteg benne a kihasználatlan ötlet. De legalább tovább lehet gondolni, álmodni.