Forpsi

Állások, állások Magyarországon, álláskeresés, jobs

Fesztivál.hu

Port80.hu

Mp3Heaven.hu




Legyen a Papirusz.hu a Kezdőlapja! Tegye be lapunkat a Kedvencek közé!
Őszinte elismerés (Archívum)
Pénteken átadják a Gramofon-díjakat
Szerző: I-Web.hu
2002. december 3. 12:45


A Magyar Klasszikus Díj illetve a Magyar Jazz Díj az első, Magyarországon alapított, kifejezetten szakmai (tehát nem állami) elismerés, amely a klasszikus zene és a jazz műfajában tevékenykedő művészek elismertségének, társadalmi megbecsültségének visszaállítását szolgálja. A díjat 2001-ben alapították, akkor a Magyar Klasszikus Díjat Eötvös Péter, a Magyar Jazz Díjat Oláh Kálmán kapta. A két fődíj mellett még hat további kategóriadíjat osztanak ki: mindkét műfajban díjazzák az év legjobb hazai és külföldi hanglemezét, illetve legjobb koncerteseményét.

A szavazásban a Gramofon című folyóirat húsz szakkritikusa mellett nemzetközi tanácsadó testület és szakmai zsűri vesz részt. Első lépésben a Gramofon - Klasszikus és Jazz című folyóirat 20 szakkritikusa (tízen a klasszikus zene, tízen a jazz területéről) teszi meg javaslatát, kategóriánként három-három jelöltet ajánlva a zsűri és a tanácsadó testület figyelmébe.
Második lépésben a díj Nemzetközi Tanácsadó Testülete értékeli a kritikusi véleményeket, és megteszi saját javaslatait. Ebben a testületben a világ talán legrangosabb klasszikus zenei kitüntetése, a Cannes Classical Award (CCA) zsűrijének tagjai foglalnak helyet, vagyis: David Hurwitz (USA), David Vernier (USA), Sören Meyer-Eller (Németország), Juan Manuel Viana (Spanyolország), Christophe Huss (Franciaország), Roberto Zecchini (Olaszország) és Retkes Attila (Magyarország).
A harmadik lépésben háromtagú zsűri hozza meg a végső döntést az egyes kategóriadíjakról és a két nagydíjról. A zsűri tagjai: Albert Mária (klasszikus - a MÚOSZ zenei szakosztályának elnöke); Friedrich Károly (jazz - harsonaművész, zeneszerző, tanszékvezető főiskolai tanár) és Retkes Attila zenetörténész, a Gramofon főszerkesztője. E háromlépcsős szavazási szisztéma biztosítja az objektivitást, a magyar klasszikus zene és jazz kimagasló teljesítményeinek sokoldalú értékelését, bemutatását.

A koncerttel egybekötött díjkiosztó gálaestet november 22-én, pénteken este fél nyolctól rendezik az International Buda Stage (IBS) nagytermében (Budapest, II. Tárogató út 2-4.). A díjkiosztó zsűri az értékelésnél az előző év október 1-je és a tárgyév szeptember 30-a közötti produkciókat vette figyelembe.

A Magyar Klasszikus Díj és Magyar Jazz Díj egyes kategóriáinak 2002. évi jelöltjei

AZ ÉV MAGYAR KLASSZIKUS LEMEZE
-Dvořák: Szláv táncok (Budapesti Fesztiválzenekar, vezényel: Fischer Iván) Philips-Universal
-Liszt-Goldmark-Rózsa Miklós: Cselló-zongora művek (Szabó Péter - cselló, Krausz Adrienne - zongora) Hungaroton Classic
-Schumann: Zongoradarabok (Schiff András - koncertfelvétel) ECM - MusiCDome

AZ ÉV KÜLFÖLDI KLASSZIKUS LEMEZE
-J. S. Bach: Zongoraversenyek No.1, 2, 4 (Murray Perahia - zongora és az Academy of St. Martin in the Fields) Sony Classical
-Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny, Liszt: h-moll szonáta (Fazil Say - zongora, Szentpétervári Filharmonikus Zenekar, vez.: Jurij Tyemirkanov) Teldec - Warner
-Schönberg: Gurrelieder (Berlini Filharmonikusok, vez.: Sir Simon Rattle) EMI Classics

AZ ÉV KLASSZIKUS KONCERTJE
-Pinchas Zuckerman és a Nemzeti Filharmonikusok a Budapest Kongresszusi Központban (2002. március. 3., rendező: Nemzeti Filharmonikusok Kht.)
-Nikolaus Harnoncourt, a Concentus Musicus Wien és a Schönberg Kórus a Budapesti Tavaszi Fesztiválon (2002. március 25., rendező: Budapesti Fesztiválközpont Kht.)
-A Salomon Vonósnégyes a Magyar Haydn Társaság fesztiválján, Fertőd-Eszterházán (2002. szeptember 1., rendező: Strém Koncert Kft.)

AZ ÉV MAGYAR JAZZLEMEZE
-Ágoston Béla: Meles, Meles (szerzői kiadás)
-Oláh Cumó Árpád Trió: My Time (EMI)
-Archie Shepp (szaxofon) és a Dresch Quartet: Hungarian Bebop (BMC Records)

AZ ÉV KÜLFÖLDI JAZZLEMEZE
-Dave Holland Quintet: Not For Nothing (ECM/MusiCDome)
-John Scofield: Überjam (Verve/Universal)
-Wayne Shorter: Footprints Live (Verve/Universal)

AZ ÉV JAZZKONCERTJE
-A David Murray Quartet a győri Mediawave fesztiválon (Győr, Művészetek szentélye, 2002, május 2. - rendező: Mediawave fesztivál)
-A Dresch Quintett és Archie Shepp a BMC Jazz Estek fesztiválon (Budapest, Közraktár utcai Duna-part, 2002. május 10., rendező: Budapest Music Center)
-A Wayne Shorter Quartet a debreceni jazznapokon (Debrecen, 2002. június 29., rendező: Debreceni Fesztiválközpont)

 
 
Jelenleg 5 olvasó böngészik a Papiruszon


Képes apróhirdetés ingyen | Nemzetközi hirdetés | Fesztivál, rendezvény

Legyen a WEBSZIGET.COM a Kezdõlapja!
PORT80.HU :: Magyarország Legtutibb Kezdolapja! :o)
MP3Heaven.hu :.:.::. Zene, MP3 & Partyzine q-_-p
Fesztivál.hu - A magyarországi fesztiválok gyujtoportálja
Tourinfo.hu - Magyarország Vezeto Turisztikai Portálja
SzuperPiac.hu - A képes hirdetések helye!
.: Papirusz.hu :. Kulturális Portál
Mindentudó.net :: Az optimális döntés lehetosége!
Hirdessen Nálunk! Tekintse meg médiaajánlatunkat!
Impresszum
Ha kérdése van, írjon nekünk!