Forpsi

Állások, állások Magyarországon, álláskeresés, jobs

Fesztivál.hu

Port80.hu

Mp3Heaven.hu




Legyen a Papirusz.hu a Kezdőlapja! Tegye be lapunkat a Kedvencek közé!
Könyvtár lesz az egykori Ugocsa moziból (Archívum)
Értékmentéssel kezdődtek a munkálatok
Szerző: I-Web.hu
2002. szeptember 11. 13:51

A csaknem százmillió forintos beruházásra kiírt közbeszerzési pályázaton a SZERORGTERV Általános Építő- és Szerelőipari Részvénytársaság nyerte el a megbízatást. A teljesítés határideje október 30-a; a főváros új kerületi közművelődési könyvtára várhatóan ekkortól áll az érdeklődők rendelkezésére.

Szatmári István, a SZERORGTERV Rt. vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta: a XII. kerületi önkormányzat felkérte őket, minden olyan tárgyat mentsenek meg – így az egyik mozigépet is –, amely segíti emlékezetünkben megőrizni az Ugocsa mozit; igaz felvonulásukkor „a válogatás javán már túljutottak” a hivatal emberei. „Relikviák egyelőre még nem kerültek elő – elosztóberendezések, kapcsolótáblák, hirdetőtáblák, néhány plakát, a régi könyvelés, filmszínészek képei és filmmaradványok vannak a helyszínen. A kibontott székeket az önkormányzat elszállíttatta, a karzaton lévő ülőhelyek pedig állapotuk miatt sajnos a szemétbe kerülnek.”

„Az épület jelenlegi állapota siralmasnak mondható, s bár a székek és burkolatok emlékeztetnek az épület eredeti funkciójára, a romos állapot már semmiképpen nem nevezhető üdítő látványnak. A könyvtár azonban a tervek ismeretében méltó lesz az elődjéhez, s talán kárpótolja a lakosságot. A cégem nevében én csak annyit ígérhetek, rajtunk nem fog múlni, hogy a mozi helyén egy jól használható és magas esztétikai élményt nyújtó könyvtár nyissa meg kapuit a lakosság előtt” – ígéri Szatmári István.

 
 
Jelenleg 8 olvasó böngészik a Papiruszon


Képes apróhirdetés ingyen | Nemzetközi hirdetés | Fesztivál, rendezvény

Legyen a WEBSZIGET.COM a Kezdõlapja!
PORT80.HU :: Magyarország Legtutibb Kezdolapja! :o)
MP3Heaven.hu :.:.::. Zene, MP3 & Partyzine q-_-p
Fesztivál.hu - A magyarországi fesztiválok gyujtoportálja
Tourinfo.hu - Magyarország Vezeto Turisztikai Portálja
SzuperPiac.hu - A képes hirdetések helye!
.: Papirusz.hu :. Kulturális Portál
Mindentudó.net :: Az optimális döntés lehetosége!
Hirdessen Nálunk! Tekintse meg médiaajánlatunkat!
Impresszum
Ha kérdése van, írjon nekünk!