Forpsi

Állások, állások Magyarországon, álláskeresés, jobs

Fesztivál.hu

Port80.hu

Mp3Heaven.hu




Legyen a Papirusz.hu a Kezdőlapja! Tegye be lapunkat a Kedvencek közé!
Egymás húrjaiba csapnak (Zene-bona)
Pelvax Kávéház a Fonóban
Szerző: Sulyok Máté
2003. március 13. 14:03

?A forradalmi fiatal zenészek új tavaszi gyülekez?helye? ? hirdeti a Fonó az eseményt, Pelva Gábor elmondása szerint többszörösen is tréfásan, hiszen ? még ?márciusi öregek? jelzéssel adta le a program alcímét, mert bár fiatalos lendülettel és a formabontó módon próbálják emlékezetessé tenni az estét, a fellép? huszonöt m?vész nem ma kezdte a szakmát. Ennek látszólag ellentmond, hogy a nyolc órakor a húrok, és hangjegyek közé csapó Chalga debütáló koncertje lesz a mai.

A Chalga énekese:Bagdi Bella

Nem egymás után, hanem ?egyszerre? lépnek fel az együttesek és a különféle zenei irányzatok-áramlatok egymásba átfolyódva hallatszódnak majd. A nevét a bolgár lakodalmas zenét?l kölcsönz? Chalga etno-jazzrock környezetben felhangzó zenei feldolgozások, megzenésített versek mellett saját szerzeményeket is játszik.

Pelva Gábor személye is összeköti a további három együttest, hiszen a gitáros-énekes-heged?s a Csonka Mennyország Zenei-Színházi m?helyben, a Don Bogarban és a Flamenco Projektben is fellép. A Csonka Mennyország baráti alapon szervez?d?, nem állandó tagokból álló társulat, amely a magyar és a kárpáti népzenéb?l kitekintve más m?fajokkal (swing, blues, flamenco, tango, salsa) teremt táncházi, buli- és kocsmazene hangulatot, illetve színházi kísér?produkciónak is alkalmas.

A Don Bogar a rock-blues reneszánszának tizenhárom éves zenekara. Improvizatív (ahogy majd az egész este is f?ként) formában, népzenei szabadsággal szólaltatja meg a hatvanas-hetvenes évek zenéjét. A Flamenco Project erre az estére szervez?dött, m?során autentikus flamenco tánc és ének látható (Pelva Gábor) gitár és tánc kíséretével.

A nyolc órakor kezd?d? ?kaméleon-zenefolyam? után, nagyjából 11 órától táncház és buli várja a közönséget a XI. kerületi Sztregova utcai zeneházban éjjel két óráig. Siker esetén a Pelvax Kávéház máskor is "kinyit".


Kapcsolódó honlapok: www.fono.hu/zenehaz és chalga.hlc.hu

 
 
Jelenleg 10 olvasó böngészik a Papiruszon


Képes apróhirdetés ingyen | Nemzetközi hirdetés | Fesztivál, rendezvény